Back to top

Koštrna a válogatottban!

Publikálva: 2019, október 1 - 14:44
Kristián Koštrna pályafutása során először került be Pavel Hapal szövetségi kapitány szűkebb keretébe!
Koštrna a válogatottban!

A DAC jobbhátvédje, Kristián Koštrna egyike annak a 26 játékosnak, akiket Pavel Hapal szövetségi kapitány nevezett a szlovák válogatott Wales (10.10., Nagyszombat, a 2020-as Eb selejtezője) és Paraguay (10.13., Pozsony, felkészülés) elleni októberi mérkőzéseire készülő szűkebb keretébe.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy képviselhetem a hazámat. Szeretnék köszönetet mondani Hapal szövetségi kapitánynak és az asszisztenseinek a belém vetett bizalomért, amit jó teljesítményekkel igyekszem majd viszonozni. A DAC edzőinek és a családomnak is jár a köszönet. Nagyon várom már, hogy Szlovákiát képviselhessem. Ez volt a gyerekkori álmom és most láthatom, hogy a kemény munka kifizetődik” – jelentette ki boldogan Koštrna, a DAC 25 éves erőssége. Az egykori utánpótlás-válogatott labdarúgó neve már az előző, szeptemberi asszociációs terminusban is szerepelt Pavel Hapal tartalékjai között, most pedig tehát első alkalommal jelentkezik majd az A csapat összetartásán.  

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies