A Facebookon rövid idő alatt megszervezett tüntetést két középiskolás fiatal kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy ilyen módon akarnak hangot adni a "Szlovákiában egymást követő korrupciós ügyek" miatti elégedetlenségüknek. A megmozduláson a szervezők és a városi rendőrség egybehangzó becslése szerint mintegy ötezren vettek részt, a menet a pozsonyi Hviezdoslav térről indult a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terére, a rendezvény mintegy másfél órán át tartott. A téren fellépő szónokok beszédeikben többnyire az országban "elterjedt korrupciót" ostorozták, ugyanakkor a "társadalom tarthatatlan és a szélsőségességek térnyerését elősegítő" helyzetéről beszéltek.
A tüntetés résztvevőinek ötezres száma Pozsonyban viszonylag magasnak számít, tekintve, hogy az elmúlt években ennél több embert csak a két évvel ezelőtt a bevándorlás és "Európa iszlámosítása" ellen rendezett tüntetés mozgatott meg. Pozsonyban a tavalyi év folyamán is több "korrupció-ellenesként" meghirdetett megmozdulást tartottak, ám ezeken a - rendszerint ellenzéki pártok által szervezett - tüntetéseken - legfeljebb csak néhány száz főt ért el a résztvevők száma. A mostani megmozdulás viszonylag magas létszámának jelentőségét némileg árnyalja, hogy Szlovákiában az oktatási intézményekben ma még tart a húsvéti szünet, s a megmozdulások helyszínén népszerű könnyűzenei előadók is felléptek.
Bár a tüntetési menetet a szervezők "politikamentes rendezvényként" hirdették meg, a megmozdulást a pozsonyi törvényhozás két nagyobb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) valamint az ugyancsak erőteljesen kormánykritikus Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom is támogatásáról biztosította, így tett a napokban a pártalapítástól nyilvánosan elzárkózott Andrej Kiska államfő is.
A rendezvény "apolitikus" jellegét ugyancsak megkérdőjelezi annak a memorandumnak a tartalma, amelyet a pozsonyi kormányhivatalnak kézbesítettek a szervezők, s amelyben egyebek mellett - az ellenzék által huzamosabb ideje támadott és többször is visszahívni próbált - Robert Kalinák, belügyminiszter illetve az országos rendőrfőkapitány és egy különleges ügyész menesztését követelték.
Forrás: MTI
Fotó: Facebook
Ezt már olvasta?
![Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – A. Szabó László](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/cm-3.jpg?itok=THluQj7i)
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – A. Szabó László
A KlikkOut szurkolói rovatának legutóbbi vendége A. Szabó...
![Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/2025-01-31-mozi-padington-peruban-03.jpg?itok=8Nl7EOqE)
Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)
Hat magyar nyelvű, illetve magyar szinkronos filmet...