Back to top

Konzervatív, dupla tartalékkal rendelkező költségvetés készült

Publikálva: 2020, május 19 - 14:21
A kormány eddigi, a koronavírus válságból adódó pénzügyi válság kapcsán az önkormányzatokat érintő prognózisai közül a legutóbbi április 26-án jelent meg a pénzügyminisztérium honlapján – ahol 8%-os részadó kiesést jeleznek (jelenleg 6,9%-os).
Konzervatív, dupla tartalékkal rendelkező költségvetés készült

„Az általunk a testület elé terjesztett anyagban 13,3%-kal számolunk – kiindulva abból, hogy a 2009-es 2010-es válság elején is hasonló, túl optimista prognózisok voltak, és nagyon nehéz anyagi helyzetbe került a város, abból kiindulva” – mondta el kérdésünkre Pápay Zoltán, a város pénzügyi és vagyon-nyilvántartási főosztályának vezetője.

Mint jelezte, a város elé terjesztett költségvetés ettől 600 ezer euróval nagyobb veszteséggel számolunk. „A nyár elején reményeink szerint már világosan fogjuk látni a kialakult helyzetet, és akkor ezt a pénzt vissza tudjuk tenni a költségvetésbe, megvalósítva azokat az elmaradt beruházásokat, amelyeket most kivettünk.”

Emellett létrehozott a város egy plusz 600 ezer eurós tartalékalapot is, számolva azzal, ha még nagyobb lenne a kiesés, akkor is lehessen azt majd honnan pótolni, és ne kerüljenek anyagi problémákba.

„Egy nagyon konzervatív, dupla tartalékkal rendelkező költségvetést akartunk most jóváhagyatni. Ezt úgy tudtuk megvalósítani, hogy az összes városi beruházást, kivéve a sikabonyi körforgalmat, leállítottuk. Amennyiben azonban június folyamán jobbnak fogjuk látni a város pénzügyi helyzetét, s engedélyezik, akkor a most kialakított plusz tartalékot visszatesszük a költségvetésbe, és azok a beruházások, amelyeket most kivettünk, fokozatosan megvalósulhatnak az év második felében.”

Mint a főosztályvezető elmondta, egy biztos hátteret akarnak ezzel teremteni, hogy ne érjék a várost olyan meglepetések, mint 2010-ben.

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies