
Az idei búcsú, azaz Dunaszerdahely város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapjai, a Szent György-napok már közvetlenül húsvét után, április 22-én megkezdődnek – aznap adják át ugyanis a Szent György-esten a Szent György-díjat a Vermes-villában, 18 órakor.
Másnap, április 23-án, szerdán délelőtt 10 órakor zajlik a Szent György rajzkiállítás és az alkotópályázat kiértékelése a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, majd 17 órakor a MOL Aréna, Szent György-kápolnájában tart ünnepi búcsúi szentmisét Zsidó János egykori dunaszerdahelyi esperesplébános.
Este 18 órakor az ünnepi, a város 770-es jubileuma alkalmából szervezett Sikabonyi estre várják az érdeklődőket a Sikabonyi Gálffy Ignác Közösségi Házba. Itt a kultúrprogram mellett Vajda Barnabás történész előadása várja majd nem csak a sikabonyiakat.
Másnap, április 24-én, a város védőszentjének, Szent Györgynek az ünnepnapján 15 órától a Nemzetközi Szent György Lovagrend Szlovákiai Priorátusának lovagavató ünnepségét tartják meg a városházán, majd 17 órától lesz az ünnepi búcsúi szentmise a Nagyboldogasszony- és Szent György-templomban, ahol városunkat és lakosait is felajánlják. A szentmise főcelebránsa Székely János szombathelyi megyéspüspök lesz.
Közben 16 órától már a Vásártéren is megkezdődnek a programok. Itt elsőként a Budapest Jazz Orchestra lép a színpadra, majd 17.30-tól a Szent György Kórus, 18.30-tól pedig Szarka Tamás ad koncertet.
Este 20 órakor érkezik a jól ismert magyar rockzenekar, a BIKINI együttes, és a csütörtöki napot 22-től az E.T. Band koncertje zárja majd.
Április 25-én, pénteken délután a Vásártéren kezdődnek majd a programok. 15 órakor a Bereza & Kotlar, 16 órakor pedig Kosáry Judit lép színpadra, akit Banyák István és cigányzenekara kísér majd.
17 órakor érkezik B. Tóth Katalin és Juhos Attila, majd 18.30-tól Marián Bango & Vierka Kotvasová lép a közönség elé.
Közben, 18 órától a városi sportcsarnokba ingyenes musical showra is invitálnak a szervezők, ugyanis a TBG Production tart nagyszabású és látványos ősbemutatót MÁGUS — 1920 A KÁPRÁZAT SZÜLETÉSE címmel.
A Vásártéren 20.30-tól jön a Melody Maker koncertje Bebével, majd a bulis részt 22-től a Get FUNKY Party zárja, ahol DJ Suri Imre & Jazzkovács László „küldi” a talpalávalót.
Aznap egyházi közösségi program is zajlik – egyrészt 17 órakor aznap szentmise lesz a plébániatemplomban, majd 18 órakor áldják meg és adják át ünnepélyes keretek között a Stephaneum közösségi házat.
Az ünnepi szentmisét Kiss Róbert kanonok, általános helynök, korábbi dunaszerdahelyi plébános celebrálja, a közösségi ház átadóján pedig Soltész Miklós, a magyarországi a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Hájos Zoltán polgármester mondanak ünnepi beszédet.
Április 26-án, szombaton már délelőtt színes kavalkád várja a Vásártérre kilátogatókat.
10 órakor kezdődik a Szent György Fesztivál, ahol lesz Egészség–Szépség Sziget, ringató, várja a legkisebbeket Cicalinda, fellép a Krpčiarik, a Csill & Dance Táncstúdió csapata, a BE ME Tánciskola csoportja és a Művészeti Alapiskola néptánccsoportja, de ott lesz a Pántlika zenekar, a Csallóközi Gyerektáncegyüttes, a Bíró Kert Lovas Központ és a családok apraját-nagyját kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, arcfestés, hajfonás és lovaglás is várja.
Szombaton 14 órakor fellép majd Kosár-Józsa Janka és Kosár Szabolcs, 15 órától az Opera Trió, 16-tól pedig a Golddies zenekar.
Közben más helyszínen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében rendezik meg, gálaesttel egybekötve 16 órai kezdettel Dunaszerdahely Város Díjainak ünnepélyes átadóját. Itt ismerik el azokat a személyeket és intézményeket többek között a Pro Urbe-díjakkal, akik városunk kulturális és társadalmi életében tesznek sokat Dunaszerdahely jó hírnevének öregbítéséért. 17 órakor pedig a sikabonyiakért lesz búcsúi szentmise a Nagyboldogasszony- és Szent György-templomban.
És még mindig szombat – de vissza a Vásártérre!
18.30-tól jön a reptér – vagyis fellép Korda György és Balázs Klári, majd 21 órától a Fortissimo nagyzenekaré lesz a színpad. A szombatot pedig, még mindig a Vásártéren, 22.30-tól kezdődően DJ Hoffman partija zárja.
Mindemellett a Szent György-napokra április 24-én, 25-én és 26-án a Vásártér mellé érkeznek a ringispilek és a vásárt idéző szórakozások, illetve a gasztronómiai és borutcai kisházak mellett hőlégballon élmény is várja azokat, akiknek nincs tériszonya a magasban (függeszkedés az időjárás függvényében).
Maga a vásártéri forgatag több új elemet is tartalmaz majd, megjelenik többek között a 770-es jubileum logójával a környezetbarát pohár is, de a Borok utcája is minden bizonnyal látogatott színhelye lesz a kisebb vásári hangulatot a térre varázsoló idei Szent György-napok eseménysorozatának!
A Szent György-napi eseményeket végül két esemény zárja: április 27-én vasárnap 11 órakor lesz az ünnepi búcsúi szentmise a Nagyboldogasszony- és Szent György-templomban, majd hétfőn, április 28-án 16 órakor a CineMaxban Az én városom, Dunaszerdahely című film vetítésével érnek véget a 2025-ös „maratoni” Szent György-napok!
(nagy)
Ezt már olvasta?

Segítsünk Zoénak, a Szabó Gyula Alapiskola első osztályos kisdiákjának!
A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola kisdiákja, Zoe...