Back to top

Kőkemény harc a sorozatok jegyében

Publikálva: 2016, augusztus 19 - 18:12
Holnap két olyan csapat találkozik Zemplénben, amelyek az utóbbi időben nem sok sikerélménnyel büszkélkedhettek, ezért a rossz sorozatuk megszakítása a tét. A Nagymihály-DAC bajnoki mérkőzés szombaton 19.00 órakor kezdődik.

A nagymihályi együttes az első fordulóban - óriási meglepetésre - legyőzte a bajnok trencsénieket (2:1). Góljaikat a friss nyári szerzemények, Žofčák és Škutka szerezték. A következő négy összecsapáson azonban már nem tudtak betalálni a zempléniek (393 perce gólképtelenek), bár két gólnélküli döntetlennel sikerült újabb két pontot szerezniük. A tavalyi újonccsapat így öt ponttal a táblázat kilencedik helyén áll. A másik oldalon, egy pozitív sorozattal is büszkélkedhet a keleti gárda, hiszen hazai pályán március óta, immár hét mérkőzésen át veretlenek.

A történelmi, első élvonalbeli idényében tavaly az utolsó előtti, 11. helyen végzett az MFK Zemplín. Griga edző vezetésével az utolsó fordulóban sikerült kiharcolni a bennmaradást, a tréner viszont nyáron távozott a csapat éléről. Utódja az addigi segédedző, a 40 éves Anton Šoltis lett. A nagymihályiak tavaly odahaza a harmadik legmagasabb látogatottsággal büszkélkedhettek, átlagban 3162 nézővel (csak a Nagyszombat és a DAC ért el magasabb számot). Holnap, a vásári hétvége közepén hasonló érdeklődést várnak.

A DAC a kupában való továbbjutással hangolt az összecsapásra: az egyre jobban belelendülő Szarka találatával 1:0-ra győztünk a harmadik ligás Bellus (Beluša) otthonában. Az idény első, tétmérkőzésen aratott győzelem után a játékosok bíznak abban, hogy már a bajnokságban is meglesz a várva-várt első siker. A csapat ma reggel indult keletre, átmeneti szállásunk a már jól megszokott környezetben, Varannóban lesz. Németh edző a következő tizennyolc játékost nevezte a találkozóra: Tofiloski, Slávik - Szépe, Ljubicic, Huk, Michalík, Pačinda, Ľupták, Kwin, Nagy, Vida, Simon Pambou, Brašeň, Černák, Štepanovský, Polievka, Szarka, Šabala. Sérülés miatt hiányzik Németh, Davis, Kocsis, Egri és Mészáros, míg Almási behívót kapott a korosztályos szlovák válogatottba, így ő sem állhat az edzők rendelkezésére.

A holnapi az 1100. mérkőzés lesz a DAC számára, amelyet országos bajnokságokban abszolvál (vagyis a két legmagasabb osztályban); az eddigi 1099 találkozó (ezekből 662 az első, 437 a második ligában) mérlege 407-265-427, 1373:1495-ös gólaránnyal.

A Nagymihály elleni három tavalyi összecsapásunk háromgólos átlagot hozott: egy éve augusztusban 3:0-ra győztünk az ellenfél otthonában (gólszerzők: Szarka, Sarr, Ľupták), novemberben odahaza 3:1 arányban diadalmaskodtunk (Szarka 2, Pačinda 11m - Kunca), míg áprilisban 1:1-es döntetlen született keleten (Hamuľak - Černák). A jelenlegi élvonalbeli ellenfeleink közül az egyedüli olyan együttes a Zemplín, amely ellen pozitív idegenbeli mérleggel rendelkezünk, és szintén az egyetlen, aki ellen nulla a vereségeink száma.

Táblázatok:

Teljes:

9. Michalovce 5 1-2-2 2:4, 5 pont

11. DAC 5 0-1-4 7:11, 1 pont

Hazai pálya:

6. Michalovce 2 1-1-0 2:1, 4 pont

11. DAC 2 0-0-2 2:4, 0 pont

Idegenben:

10. DAC 3 0-1-2 5:7, 1 pont

11. Michalovce 3 0-1-2 0:3, 1 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 22. idény, 662 mérkőzés: 210-160-292, gólarány 744:981

Michalovce: 2. idény, 38 mérkőzés: 8-10-20, gólarány 34:59

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 3  2-1-0, gólarány 7:2

Stadionunkban: 2  1-1-0, 4:1

A Fortuna Liga 6. fordulójának műsora:

Szombat, 2016. augusztus 20., 19.00: Michalovce-DAC, Prešov-Zlaté Moravce, Slovan-Žilina, Senica-Podbrezová, Myjava-Trnava

Vasárnap, 2016. augusztus 21., 19.00: Trenčín-Ružomberok

A Nagymihály-DAC bajnoki mérkőzés holnap 19.00-kor kezdődik, játékvezetők Valášek - Tomčík, Ferenc.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies