Back to top

Kóbor János Dunaszerdahelyen járt

Publikálva: 2016, július 6 - 10:24
A Dunaszerdahelyi Habos Napok vásártéri sörsátrában kedden tartották a Nemeshodosi Nagy Lakoma sajtótájékoztatóját, amelynek Kóbor János, az Omega frontembere is vendége volt.

Az augusztus 12-13-án sorra kerülő rendezvény sztrávendége ugyanis az Omega lesz. Amint azt Török Adrienne, az elóKoncert társtulajdonosa és Gocoň Péter, a Klikk Out Events iroda vezetője elmondták, a kétnapos program kezdetén pénteken kilenc órakor lép fel az immár 54 éves együttes. Kóbor János hangsúlyozta, a Dunaszerdahely melletti községben a csapat legnagyobb slágereit hozzák majd, de két szám az új koncertanyagukból is felcsendül majd

A koncertre a szervező iroda 5-10 ezres közönséget vár, a belépő elővételben 18 euró lesz, a helyszínen pedig 20 eurót kell majd fizetni érte. Ez a jegy mind a két napra szól, s tartalmaz egy tombolaszelvényt is, amellyel egy Fiat 500-ast lehet nyerni. A második napra szóló belépő 3 eurós lesz.

Ezt már olvasta?

Címkék: Kóbor János
Cookies