Jelenlegi hely

A kispadon és a játékoskeretben is erősödött a HC DAC – Rajtol a kézilabda MOL Liga

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, augusztus 27 - 08:00 | Sport
A DAC-Vágsellye rangadóval augusztus 27-én, csütörtökön megkezdődik a kézilabda MOL liga 2020/2021-es idénye, amely több változással rajtol.
A kispadon és a játékoskeretben is erősödött a HC DAC – Rajtol a kézilabda MOL Liga

A bajnokságban ezúttal 12 csapat indul, 8 Csehországból (Most, Slavia Praha, Poruba, Olomouc, Písek, Zlín, Hodonín, DHC Plzeň) és 4 Szlovákiából (Nagymihály, Dunaszerdahely, Vágsellye, Eperjes). A páros létszám ellenére fordulónként két csapat is szabadot kap, ugyanis a menetrend sorsolása után a cseh Veselí kilépett, de végül nem készült új sorsolás.  Az alapszakasz lejátszása után az első helyezett lesz a MOL liga győztese, majd következnek a nemzeti rájátszások, melyeket két győztes mérkőzésre játszanak.

Több komoly változás is történt a DAC csapatánál. A vezetőedzői posztra a magyarországi Debre Viktor érkezett, aki a spanyol Xavi Menát váltotta. A játékosmozgások terén a legjobban a dunaszerdahelyi csapat erősített a ligában. Érkezett a válogatott kapus Viktória Oguntoye, továbbá Bízik Réka, Élő Beatrix, Kristína Pastorková és Melanie Jagodičová, Juhos Kata pedig az anyasági után tért vissza ismét a pályára. A dunaszerdahelyi együttes szezon előtti célja az első hat hely valamelyikének megszerzése, viszont az erősítések és a játékoskeret alapján merészebb terveket szövögethetnek a DAC háza táján.

A HC DAC játékoskerete: 
Kapusok: Oguntoye Viktória, Oláh Bella, Lenka Bundová
Mezőnyjátékosok: Straka Mária, Bízik Réka, Juhos Kata, Pénzes Mónika, Bízik Boglárka, Monika Rajnohová, Bugár Cintia, Élő Beatrix, Lelkes Lilla, Mészáros Réka, Melanie Jagodičová, Ollé Anna, Simonics Zsóka,

Érkezők: Oguntoye Viktória (Debrecen), Bízik Réka (Érd), Élő Beatrix (Hypo Nöederösterreich), Kristína Pastorková (Veselí), Melanie Jagodičová (Baník Most)
Távozók: Brunczvik Fanni (Komárom VSE)

sportolunk.sk

Címkék: női kézilabda