Már csak kétszer otthon
Az idény a végéhez közeledik, már csak négy forduló van belőle hátra. Együttesünk még két alkalommal lép pályára a MOL Arénában, kétszer pedig az ellenfeleink otthonába utazunk. Az utolsó előtti hazai megmérettetésen a trencséni AS gárdáját fogadjuk, amelyet három hete idegenben győztünk le 3:1-re. Viszont e siker ellenére is van miért visszavágnunk a piros-fehéreknek.
Éppen a vágmenti csapat az egyedüli, amely eddig képes volt ligamérkőzésen győzni a MOL Arénában. A felújított stadionunk 2016 novemberi megnyitása óta – amelyet pont a holnapi ellenfelünk elleni 2:0-s sikerrel avattunk fel – 25 bajnoki találkozó zajlott otthonunkban. Ezeken a DAC mérlege 15 győzelem, 9 döntetlen és 1 vereség. Ezeket a találkozókat összesen csaknem 150 000 néző látta élőben! A DAC hazai átlagnézőszáma az elmúlt másfél évben 5995 fő.
Az utolsó lépés
Ha rápillantunk a táblázatra, akkor egyértelművé válik, hogy holnap délután felteheti az i-re a pontot a DAC, és bebiztosíthatja visszatérését az európai kupaporondra, ahol legutóbb negyedszázéve járt – 1993 őszén. Viszont ahogy a mondás tartja: Mindig az utolsó lépés megtétele a legnehezebb. „Olyan helyzetben vagyunk, amelyben meg kell próbálnunk minden egyes mérkőzést megnyerni. Tudjuk viszont, hogy mindegyik párharc nehéz lesz. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a Trencsén az egyetlen gárda, amely képes volt minket a stadionunkban megverni, ami a szezonban az egyetlen hazai kudarcunk. Most azonban más a helyzet, és meggyőződésem, hogy a játékosaim pillanatnyilag sokkal nyugodtabbak és fejben jobban felkészültek az ellenfélnél. Bízunk benne, hogy megszerezzük a három pontot, és ha ez sikerül, akkor megvárjuk a Slovan és Nagyszombat esti csatájának a végeredményét. Az a célunk, hogy a DAC történelmének legjobb helyezését érjük el, és miénk legyen az ezüstérem,” árulta el Marco Rossi vezetőedző, aki a múlt heti találkozótól eltérően ezúttal már számíthat Koštrna és Kalmár játékára. A csapat pedig bátran számíthat a szurkolók támogatására, hiszen már szerdán elfogytak a standard ülőhelyekre szóló belépők!
Eddig háromból három a vendégeknek
Érdekes a két csapat egymás elleni mérlege az aktuális idényben, hiszen mindhárom összecsapás alkalmával a vendéggárda örülhetett. Júliusban Vida két góljával 2:1 arányban győztünk Csák Máté vára alatt. Októberben a Trencsén visszavágott a vereségért, és eddig egyedüliként három ponttal távozott a MOL Arénából. A legutóbbi találkozó pedig még élénken él az emlékezetünkben. Ráadásul a két csapat legutóbbi hat találkozójából ötször is a vendégek zsákmányoltak három pontot.
A trencséniek Martin Ševela vezetőedző irányítása alatt vágtak neki a szezonnak, aki a 2014/15-ös és a 2015/16-os idényben is történelmi duplázáshoz segítette az AS-t. Őt szeptember közepén a Roman Marčok – Vladimír Cifranič páros váltotta, és tavasztól az utóbbi látja el a vezetőedzői teendőket. Holnapi ellenfelünk a bajnokság leggólerősebb együttese, jelenleg 66 találatnál járnak. Ez mellett továbbra is érvényes az elképesztő sorozatuk, hiszen a szezon során eddig minden meccsen legalább egyszer betaláltak. Másrészt, 44 alkalommal rezgett az ő hálójuk is, ami az élvonal csapatai között az ötödik, míg a felső hatosban pedig a második legrosszabb mutató. Érdekesség, hogy a trencséniek sikeresebbek idegenben, ahol nyolc ponttal többet gyűjtöttek és 14 góllal többet lőttek, mint odahaza.
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2016.11.19., DAC-Trencsén 2:0, gólszerzők: Zsivkovics, Ľupták, 6088 néző
2017.04.15., Trencsén-DAC 0:1, gólszerző: Pačinda, 2866 néző
2017.07.29., Trencsén-DAC 1:2, gólszerzők: Janga - Vida 2, 2146 néző
2017.10.21., DAC-Trencsén 1:2, gólszerzők: Pačinda - Van Haaren, Janga, 6616 néző
2018.04.08., Trencsén-DAC 1:3, gólszerzők: Čataković - Davis, Bayo, Vida, 1928 néző
Történelem
A trencséni AS 1992-ben alakult. Az 1997/98-as szezonban debütáltak az élvonalban, amelyben a 18. idényüket töltik. A két csapat 22 egymás elleni mérkőzéséből mindössze egy ért véget döntetlennel, és a szurkolók rendszerint sok gólnak örülhetnek – átlagban 2,86-nak meccsenként. A Fortuna Ligában szereplő csapatok közül csak a Szenice elleni összecsapásaink hoztak átlagban több találatot (2,91).
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
A 2024-es őszi idény számokban: táblázatok
A kerek 30. élvonalbeli őszét a negyedik helyen zárta a...
Yhoan Andzouana: Az új szakvezető önbizalmat öntött belénk
„Igyekeztem a csapat segítségére lenni és a lehető...