Kilencven éve született Pozsony csalogánya, Házy Erzsébet

Ahogy Callas, úgy testileg-lelkileg ő is belerokkant az állandó harcokba, s mindketten idő előtt léptek le a színpadról.

„Ilyen nagy hatású, intenzív, gyönyörű és ilyen szépen éneklő primadonnája nemigen volt még a Magyar Operaháznak” – ezekkel a szavakkal búcsúztatta őt 1982. december 3-án, a temetésén Mihály András zeneszerző, akkori operaházi főigazgató.

Házy Erzsébet – s ezt sokan nem tudják – 1929. szeptember 30-án Pozsonyban született, ám a szülei a csallóközi Nyárasdról származtak. A családnak Pozsonyon kívül a Somorja melletti Tejfalun is volt kiskocsmája, ahol a fröccs mellé saját hentestermékeiket kínálták. Böbe (hisz otthon csak így hívták) édesapját, Házy Jenőt és a családját – a magyar származása miatt – 1939-ben, a müncheni döntés után telepítették ki Pozsonyból Magyarországra, és a hentes, mészáros, csapos apa Újpesten próbált új életet kezdeni négy lányával, akik számára nem volt ismeretlen a szegénység és a nélkülözés sem.

Házy Erzsébet a Nemzeti Zenedében tanult zongorázni, többek között Váczi Károly tanítványa volt, s ezzel párhuzamosan László Gézánál énektanulmányokat folytatott. Bájos megjelenésére, rendkívüli szépségű hangjára már ekkor felfigyeltek, s 1950-ben a Magyar Rádió Énekkarának alapító tagja lett.Innen emelte ki Tóth Aladár, s szerződtette ösztöndíjasnak az operába.

Böbe egy interjújában idézte fel ezt a pillanatot: 1951-ben, a próbaéneklésen egy roppant nehéz darabot, A varázsfuvola Éj királynője áriáját énekeltem, és egy generálpauzában hirtelen megfordultam a saját tengelyem körül. Erre Tóth Aladár felkiáltott: ez bolond, ezt fel kell venni!

Fél év múlva lépett először színpadra a Figaro házassága Első lány szerepében. Két hónapra rá Verdi Álarcosbáljának Oszkár apródjaként robban be a köztudatba. Pajkos mimikája, játékos grimaszai és pompás énektechnikája, ösztönös, színpadra termett mozgása és sugárzó szépsége olyan összhatást eredményezett, amely pillanatok alatt a publikum kedvencévé avatta. 1954 tavaszán ismét nadrágszerepben, de már jelentős figurát, a Figaro házassága Cherubinóját játssza, amely hatvannégyszeres előadással, kiugró siker lett.  A színpadi karrierrel egy időben szépségét, kiemelkedő mozgáskultúráját a filmvilág is felfedezi.

„Korda Sándor meghívott magához Londonba” – híresztelte, s több magyar filmben is főszerepet játszhatott. 1957-ben, amikor még alig ocsúdik fel a nemzet a forradalom leverése okozta sokkból, Farkas Zoltán vitte színre a Gerolsteini kalandot, Offenbach csacska operettjét, amelyben Antónia hercegnőt alakítja. Partnere Darvas Iván, akivel később még találkozik filmen és a magánéletben is. A következő évben a Felfelé a lejtőn, a hatvanas évek elején a Férjhez menni tilos, az Új Gilgames és végül Gertler Viktor máig igen népszerű filmje, az És akkor a pasas című film következett.

De Házy Erzsébet igazi otthona a színpad volt, amitől csak a súlyosbodó betegsége és a korai halála választotta el.  A film- és színpadi sikereket a szakma és az állam is elismerte. 1968-ban Érdemes Művész, 1976-ban Kiváló Művész címet, 1970-ben, alig 41 évesen pedig Kossuth-díjat kapott. 1982. november 24-én hunyt el. Ebben az évben újították fel az Operaházat, így még az sem adatott meg neki, hogy ott ravatalozzák fel.

A temetésén, az Erkel Színház előtt hatalmas tömeg jelent meg. Szokolay Sándor így búcsúzott tőle: Torokszorító fájdalmas tanulság elröppenésed, Te magasban szárnyaló mámorosan tündöklő Énekesmadár! A Színház szülöttje, káprázatos jelensége voltál, mert repülésre születtél, pályád az eget hasította… A mélyrepülésre, az átrendezhető élet nyugodt biztonságára nemigen maradt erőd és segítő reménységed. Ezért nem küzdöttél a betegség ellen, ezért volt bátorságod a halálváró kihívásra, mert nem volt többé maradásod!

Halála után az Operaház örökös tagjává avanzsálták, és 2004-ben domborművét is felavatták az operaház falán.

Forrás: ma7.sk