Back to top

Kevesebb kamiont a városba

Publikálva: 2016, szeptember 27 - 15:37
A keddi képviselő-testületi ülésen a 18 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a képviselők elfogadták a 12 tonnánál nagyobb tehergépjárművek kitiltását a város meghatározott területeiről szóló határozati javaslatot.

Hájos Zoltán polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, szeretnék elérni, hogy folyamatosabb legyen a városban a forgalom. Ennek érdekében a Fő utcáról és a Nagyabonyi útról már kitiltásra került a teherforgalom, de további intézkedésekre van szükség. A városvezető kérte a városi rendőrséget, hogy még erőteljesebben lépjenek fel az ennek ellenére ezen szakaszokon közlekedő teherforgalom ellen.

Az új javaslat értelmében tehát szeretnék tovább növelni a közlekedés biztonságát, ezért a 12 tonnánal nagyobb tehergépjárművek nem jöhetnének be a Karcsai útról a városba, ők a 63-as út felől, a Bősi felüljárón keresztül juthatnának be . Mindezzel szeretnék azt is elkerülni, hogy a teherforgalom ne a Kodály Zoltán Alapiskola melletti szakaszon kerülve igyekezzen kijutni Pozsony irányába, ott pedig ismét a fizetős útszakaszokat elkerülve harmadosztályú utakon közlekedjenek a magas súlyú teherautók.

Ezt már olvasta?

Cookies