Rohamtempóban közeledik a MOL Aréna új fő tribünjének átadási időpontja, amely a tervek szerint az őszi 13. fordulóban, a Trencsén elleni mérkőzésen lesz felavatva. Ez az összecsapás 2017. október 21-én kerül megrendezésre, bár egy esetleges televíziós közvetítés miatt a kétszeres bajnokcsapat elleni összecsapás dátuma még változhat.
Az elmúlt két hétben olyan mértékű változások mentek végbe, amelyeket nehéz lenne nem észrevenni, és azokat már a hétvégi, Rózsahegy elleni találkozón is szemügyre vehetik a szurkolók. A kivitelező cég ugyanis befejezte az A lelátó székeinek felszerelését - hat kategóriában: Silver Vip (776 darab), Bronz Vip (165), AB sarok (175), standard (1254), Press (100), valamint 32 a tolókocsis látogatók és azok kísérőinek. „Ez összesen 2502 ülőhelyet jelent. Már csak a fennmaradó 485, legmagasabb kategóriás szék felszerelése maradt hátra - Skybox, Vip Gold és a Vip Silver Premium, plusz 75 a televíziós és a rádiós kommentátoroknak, illetve az asztalok az utóbbiak részére,” árulta el Csápai Bernadett, a DAC Aréna, r.t. elnökségi tagja.
A Gold és a Silver Premium Vip összesen 305 ülőhelyet tartalmaz, a tizenhárom Skybox tulajdonosainak 180 szék áll majd rendelkezésükre. Az A tribün teljes befogadóképessége tehát 3062 hely lesz, így a stadion három lelátójára (A, B és C) 9901 ember fér majd be (a 175 újságíróval együtt).
„Az A lelátó külső és belső helyiségeit egy időben tervezzük átadni, méghozzá a már említett októberi időpontban. Igaz, hogy néhány helyiség, amelyek nem elengedhetetlenek a mérkőzések megfelelő menetéhez, valószínűleg később lesz csak fejezve. Ez például a klubmúzeumot, a fanshopot vagy a földszinten található büfét érinti,” tette hozzá Csápai Bernadett.
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
![A DAC 1904 - ETO FC Győr felkészülési mérkőzés előtt](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/11/2024-07-12-dac-10242_lel_6208.jpg?itok=myH1AZJu)
A DAC 1904 - ETO FC Győr felkészülési mérkőzés előtt
A nyári felkészülés harmadik találkozóján a magyar...
![Felkészülési mérkőzésen: DAC 1904 - ETO FC Győr 2:1 (1:0)](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/12/10243_lel_7592.jpg?itok=-sd8Dhnx)
Felkészülési mérkőzésen: DAC 1904 - ETO FC Győr 2:1 (1:0)
2:1-es győzelmet aratott a DAC a magyar élvonalba kilenc...