Back to top

Kérdéses lett Kwin tavasz eleji szereplése

Publikálva: 2016, február 10 - 18:08
A DAC kameruni hátvédje, Noé Achille Kwin valószínűleg kihagyja a Fortuna liga tavaszi szezonjának kezdetét. A tegnapi előkészületi mérkőzésen elszenvedett térdsérülés miatt ugyanis legalább két hét pihenőre kényszerül.

A tegnapi, a törökországi edzőtábor keretein belül megrendezett FK Shkëndia elleni felkészülési találkozó 63. percében belső védőnk, Kwin a földre került az ellenfél brazil csatárával, Júniorral vívott párharca után. Olyan fájdalmas arckifejezéssel hagyta el a pályát, amely nem sok jót jósolt.

Kwin a mérkőzést követően még tegnap este mágneses rezonanciás vizsgálaton esett át az antayai kórházban. „Kiderült, hogy a jobb térdében található belső collateralis szalagjában meghúzódott az izom azon része, mellyel a csontra tapad. Nem szükséges a műtéti beavatkozás, viszont felépülése nagyjából kettőtől négy hétig vehet igénybe,” nyilatkozott Marián Jančár csapatorvos.

Kameruni légiósunk fájdalmai már enyhültek a tegnapihoz képest, viszont ma délelőtt még nyomást érzett bizonyos mozdulatoknál, és a sérülését jeges borogatással kezeli. A mai edzést kihagyta, és az elkövetkezendő napokban csak egyéni edzésmunkát végezhet fizioterapeuta felügyelete mellett. „Váll a váll ellen harcoltunk, amikor éreztem, hogy könyökkel bordán vágott az ellenfél játékosa. Kificamodott a térdem, fájdalmat éreztem, és rögtön tudtam, hogy baj van. Az orvosok szerint szerencsém volt, hiszen a meniszkusz sértetlen maradt,” emlékszik az inkriminált jelenetre védősorunk kameruni oszlopa.         

A keret többi tagja ma két részre oszlott: a tegnapi találkozón bevetett játékosok lazábban edzettek, mint a többiek. Délutánra szabadot hirdetett Tomislav Maric vezetőedző, amit a játékosok pihenéssel, regenerálódással, vagy a helyi bazár meglátogatásával töltöttek. Este közös videó elemzés következik.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies