A testületi ülésen a képviselők örömüket fejetzték ki, hogy idén is sokrétű projekteket tudnak támogatni. Nagy Krisztián képviselő tolmácsolta a sportszervezetek azon kérését, hogy nem lenne-e megoldható a pályázatokról való korábbi döntés, mivel több esetben olyan eseményekre pályáznak, amelyek még március előtt kerülnek megrendezésre. Hájos Zoltán polgármester ennek kapcsán elmondta, véleménye szerint így is a lehető legrövidebb időn belül dönt a testület a pályázatokról, mivel a kiírás csak az év elején jelenhet meg (január elejétől a hónap végéig lehetett idén pályázni - szerk.megj.), s mivel a döntési folyamatnak van egy mechanizmusa, legfeljebb egy vagy két héttel lehetne előrébb hozni a döntést, ami lényegi változást nem jelentene.
A pályázatok kapcsán több képviselő jelentette érintettségét, ők a saját szervezetükkel kapcsolatos támogatások szavazásánál nem vettek részt. A benyújtott javaslat a város költségvetéséből nyújtandó, az általános közhasznú szolgáltatások, általános közhasznú célok és közhasznú célok támogatására irányuló pénzügyi támogatás feltételeiről szóló rendelete értelmében ezután elnyerte a képviselők támogatását.
A 112 értékelt pályázatból 107 projekt lett sikeres. Öt projekt nem nyert támogatást forráshiány miatt. A megítélt teljes támogatási összeg 254 934 euró.
A kultúra területén az 56 értékelt projektből 55, a sport területén a 33 értékeltből 29, az oktatás területén 16-ból 16, a szociális témában 7-ből 7 projekt nyert támogatást.
A támogatott pályázatok listája ITT érhető el.
A városi hivatal illetékes osztálya hamarosan értesíteni fogja a sikeres pályázókat a szerződés aláírásával kapcsolatban.
(rp)
Ezt már olvasta?
Fontos információ a vásári árusok számára!
A vásárigazgatóság ezúton is tájékoztatja az engedéllyel...