Miért jelentkeztél a versenyre?
Azért jelentkeztem a versenyre, hogy új tapasztalatokat gyűjtsek, barátokat szerezzek, és ezáltal kapcsolatokat építsek ki, valamint, hogy megismertessem magam mindazokkal, akikhez eljut a verseny híre.
Van tapasztalatod a hasonló megmérettetésekkel?
Igen, van, tavaly részt vettem az egyik szlovákiai napilap versenyén.
Mit jelent számodra az a fogalom, hogy szép?
A szépség mindenhol ott van a világban, mi rajtunk áll, hogy meglátjuk-e vagy sem. Ott rejtőzik egy őszinte mosolyban, egy kézfogásban, egy kedves szóban. És ha már egy szépségverseny keretein belül beszélünk, fontosnak tartom megemlíteni, hogy véleményem szerint minden nő szép, kortól, testsúlytól függetlenül, hiszen a szépség nem feltétlenül a külsőségekben rejlik, sokkal inkább a belső kisugárzásban.
Hogyan vélekedik a környezeted a versenyen való indulásról?
A családom és a barátaim egyaránt támogattak, amikor indultam a versenyen és mellettem állnak végig. Kapok persze negatív és pozitív kritikát egyaránt, de mára már megtanultam ezeket kezelni, és hasznosítani a magam javára.
Mi a véleményed Dunaszerdahelyről?
Sajnos, még nem volt alkalmam közelebbről megismerni a várost, mivel keveset jártam itt azelőtt.
Milyen eredménnyel lennél elégedett?
A szíve mélyén mindenki nyerni akar, ez természetes. A Kárpátok „legszebbjeként” továbbjutni a nemzetközi megmérettetésre nagy megtiszteltetés lenne mindannyiunk számára. Nincs konkrét helyezés, amire hajtok, inkább csak mindig jobbnak és jobbnak lenni, magamon felül teljesíteni, ez az, ami leginkább motivál.
Kinek drukkolsz a versenyzők közül?
Nem szeretnék kiemelni egy versenyzőt sem, ugyanis úgy gondolom, minden csaj, aki bekerült a döntőbe, valamiben különleges. Én mindenkinek sok szerencsét kívánok és egyformán drukkolok.
Mivel szeretnél foglalkozni a későbbiekben?
Leginkább a modellkedés érdekel, így ezen az úton szeretnék tovább haladni, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Konkrét terveim nincsenek, mivel még tanulok, az egyetem után eldől, hogyan tovább.
Ezt már olvasta?
A Mikulás 2024-ben is ellátogat a MAX-ba
Az idén is meglátogatja a jó gyerekeket a Mikulás. Ahogy...
Hétvége a CINEMAX-ban (november 29. - december 1.)
Négy magyar nyelvű és magyar szinkronos újdonságot...