Miért jelentkeztél a versenyre?
Többször megfontoltam a jelentkezést, végül saját döntés alapján döntöttem. Nem szóltam róla senkinek, egészen a válogatásig. Mikor a családom és a barátaim megtudták, buzdítottak és támogattak a döntésemben. Tudták, hogy mindig is szerettem volna színpadon szerepelni, mint szépségkirálynő. Több ember is ajánlotta az indulást, s legbelül éreztem magamban különlegességet. Nagyon hajtott a szereplési vágy, így hát adtam magamnak egy esélyt. Úgy gondoltam, egy próbát megér, és már máig csodálatos élményekben volt részem, ami csupa örömmel tölt el.
Mit jelent Neked a szépség?
A fogalom számomra a megjelenés belső szépséggel párosulva. Külön-külön az egész semmit sem ér. Lehet valaki szép, de az nem elég ahhoz, hogy szépségkirálynő legyen. Rengeteg apróság van, amire oda kell figyelnünk majd a döntőn is. Megfelelő járás, kedvesség, kisugárzás, magabiztosság, nőiesség, intelligencia és kommunikációs képesség. A felsoroltak nélkül nem látom esélyét a győzelemnek.
Mivel foglalkozol a mindennapokban?
Az időmet főleg tanulással töltöm, egészségügyi asszisztensi továbbképzést folytatok, valamint tanulok a felvételire, a főiskolára. Szeretném magamból kihozni a maximumot, mégha ilyen sűrűk is a napjaim. Be kell tudni osztani az időnket, mellette természetesen időt szánok a hobbijaimra és tornázásra is, hogy a döntőn majd a legjobbat hozzam ki magamból.
Mennyi időt foglalkozol a szépségápolással?
Számomra meghatározó szerepet játszik a szépség, mivel ez a nő fegyvere, s kincse is egyben. Szeretek magammal törődni, bárhová is megyek, szeretek pár percet a tükör előtt tölteni, sminkben megjelenni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy smink nélkül nem merek mutatkozni. Egy nő legyen mindig ápolt, így vonzza magára a tekinteteket is. Egy kis odafigyelésre mindig legyen idő.
Dunaszerdahelyen lesz a döntő. Mit tudsz erről a városról, mit szeretsz benne?
Igen, a döntő Dunaszerdahelyen lesz, a Csallóköz szívében. Ismerem ezt a várost, hiszen óvodába és iskolába is ide jártam, sőt a szülőfalumtól sincs nagyon messze. Szinte minden héten járok fitnessbe, kávéra a barátnőkkel, bevásárolni. Szép város, sok szép műemlékkel, látnivalóval, kiváló rendezvényekkel, választékos oktatással, és számos helyet ki tudnék emelni, ahol az ember szívesen eltöltheti szabadidejét.
Mit tennél, ha Te nyernéd a versenyt?
Elképzeltem már , hogy megnyerem ezt a versenyt, és mit tennék akkor, persze ezek csupán gondolatok, és nem biztos, hogy egyenlők a cselekedetekkel, viszont bárhogy alakulnak a dolgok, én pozitívumként szeretném őket átélni. Az akkori helyzetben fel sem fognám a tényeket, kellenének hozzá napok, hogy el tudjam hinni. Szeretnék példakép lenni a Nők szemében, és ha én lennék a Királynő, buzdítanám a szebbnél szebb lányokat a jelentkezésre. Szívesen ott lennék a következő évben rendezett verseny zsűrijében, és segítenék a lányoknak mindenben, úgy, ahogy nekünk segítenek. Több tervem van, amit meg szeretnék valósítani, de az még a jövő zenéje.
Mit jelent számodra a siker?
A világon mindennek ára van, ugyanúgy a sikernek is. Semmi sem jön egyszerűen, mindenért tennünk kell. Egy sikeres nő szeretne elismert lenni, vágyik a csodálatra, tiszteletre, szeretetre, de nemcsak vágyik rá, hanem tesz is érte. Én hiszek magamban, hiszem azt, hogy minden tett, cselekedet meghozza gyümölcsét. Az első lépésem a siker felé a szépségem megkoronázása lenne.
Fotók: horen
Ezt már olvasta?
A Mikulás 2024-ben is ellátogat a MAX-ba
Az idén is meglátogatja a jó gyerekeket a Mikulás. Ahogy...