Miért jelentkeztél a versenyre?
Gyerekkoromtól az volt a vágyam, hogy jelentkezhessek egy szépségversenyre. Szeretem a kihívásokat, szeretném magamnak bebizonyítani azt, hogy elértem valamit, amire mindig is vágytam.
Milyen eredménynek örülnél?
Mint mindenkinek a legnagyobb öröm számomra az lenne, ha elnyerném az első helyet. Ami viszont igazán boldoggá tenne, ha benne lennék az első háromban. Természetesen mindenképpen arra törekszem, hogy első legyek.
Mit gondolsz a szépségversenyekről?
Véleményem szerint a szépségverseny magabiztosságot ad, ez pedig az egyik legfontosabb tulajdonság. Továbbá megtaníthat egy lányt igazán értékelni önmagát.
Ki szerinted a szép?
Szépnek bárki mondhatja magát. Az igazi szépség belülről fakad. Mit ér a külső szépség, ha a belső értéktelen. Egy lány akkor igazán szép, ha sugárzik belőle a kedvesség és az őszinteség. Mikor egyetlen tekintettel, mosollyal eltudja bűvölni a másik félt.
Kárpátaljai versenyzőként mennyire más számodra a verseny mint a felvidékieknek?
Számomra annyiban más a verseny, hogy ismeretlen a környezet, újak az emberek. A felvidéki lányok otthonosabban és magabiztosabban mozognak. Nekem viszont más területet kell képviselnem, ami ezáltal háttérbe szorul.
Jártál már a döntő helyszínén, Dunaszerdahelyen. Mit tudsz róla?
Még nem jártam sajnos a csallóközi településen, de már alig várom, hogy szemügyre vehessem a várost.
Milyen a környezeted visszajelzése a verseny kapcsán?
Sok támogatást kapok, biztatást és pozitív dolgokat.
Mivel szeretnél foglalkozni a későbbiekben?
Mindig a modellkedés volt a vágyam, sajnos Kárpátalján nagyon kevés lehetőség adódik ezen a területen, de emellett a szépségipar az, ami igazán érdekel. Jelenleg fodrászként dolgozom, viszont még tanulom a szakmám. Ezt szeretném komolyabb szintekre emelni, szeretnék mesterfodrász lenni. Saját szépségszalont szeretnék alapítani.
Érdekel-e a média, esetleg akarsz-e ezen a területen dolgozni?
Mindig érdekelt a média és úgy gondoltam, ha adódik rá lehetőségem megragadom azt. És örömmel dolgoznék a médiában.
Kit tartasz példaképednek?
Példaképem a családom. Akik mindig mellettem állnak, támogatnak és tanácsokkal látnak el. Akiktől megtanultam mi a szeretet és a kitartás.