Miért jelentkeztél a versenyre?
Testvérem nevezett be a versenyre, egyrészt neki is köszönhettem, hogy bejutottam. Először ellenkeztem, de testvérem és a család biztatásra belevágtam. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen döntős lettem. Mindezt most már abszolút nem bánom, sőt, örülök neki, hogy részt vehettek a versenyen, így új élményekkel gazdagodok.
Van tapasztalatod a hasonló megmérettetésekkel?
Még semmilyen tapasztalatom nincs ezen a téren, ez lesz az első megmérettetésem.
Mit jelent számodra az a fogalom, hogy szép?
Szép mindent jelent egyben. Bár külső alapján ítélnek, nekem a szépség az szép arcot, kellemes kisugárzást jelent. Szerintem általában az arc a fontos, ha szépnek mondunk valakit. Úgy gondolom, hogy ha valakit szépnek tartunk, akkor ennek a megállapításnak a személy egész valójára igaznak kell lennie, beleértve a belső tulajdonságokat is.
Hogyan vélekedik a környezeted a versenyen való indulásról?
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok nap mint nap, ami nagyon jól esik. Egyrészt boldogsággal tölt, el másrészt pedig ösztönöz. A legnagyobb támogatást családomtól, főként szüleimtől kapom. A legnagyobb rajongóm és egyben támogatóm apukám, aki nagyon büszke rám, ami persze nagyon jól esik, ezért az ő szavára mindig adok, tanácsait, ötleteit mindig megfogadom.
Mi a véleményed Dunaszerdahelyről?
Dunaszerdahelyen születtem, de nem élek itt, mindamellett gyakran járok városba, ahol az ember mindent megtalál, amire szüksége van. Szimpatikus városnak tartom.
Milyen eredménnyel lennél elégedett?
A mezőny nagyon erős, de minden erőmmel azon vagyok, hogy minél jobb eredménnyel térjek haza. Ha sikerülne a legjobbak között színpadon állni, akkor pedig már minden megtörténhet.
Kinek drukkolsz a versenyzők közül?
Egyaránt drukkolok mindenkinek, beleértve magamat is, bárki is nyeri meg a döntőt, örülni fogok neki. Mindenkinek kívánom a sikert, úgy a versenyen, mint a további életben.
Mivel szeretnél foglalkozni a későbbiekben?
Úgy gondolom, hogy a Kárpátok Szépe verseny sok lehetőséget fog hozni a későbbiekben. Én pedig mindent megteszek annak érdekében, hogy helyt tudjak állni. Emellett a családi vállalkozásunkba szeretnék tovább dolgozni, egy családi éttermet vezetünk, ahol elkell a segítség, de ezt kicsit se bánom, mivel nagyon szeretem csinálni. Osztozom azoknak az embereknek a véleményében, akik úgy gondolják, hogy az az ember boldog és sikeres az életben, aki azzal foglalkozik, amit szeret csinálni. Álmodni szabad, de azután meg kell valósítani az álmainkat.
Ezt már olvasta?
A Mikulás 2024-ben is ellátogat a MAX-ba
Az idén is meglátogatja a jó gyerekeket a Mikulás. Ahogy...