Back to top

Karcsai út: az időjárás függvényében várhatóan még két hétig tart a rekonstrukció

Publikálva: 2021, augusztus 4 - 17:59
Július 29-én kezdődött, és ha az időjárás lehetővé teszi, még két hétig tart a Karcsai út felújítása, jelezte az útszakasz újjáépítését megtekintő Berényi József megyealelnök, aki A. Szabó László alpolgármesterrel nézte meg a munkálatokat.
Karcsai út: az időjárás függvényében várhatóan még két hétig tart a rekonstrukció

„Ez a Dunaszerdahely területén található útszakasz volt az egyik legrosszabb állapotban lévő megyei út.

Például télen a hó eltakarítása is nehézségekbe ütközött, mert a födémek szinte kiugrottak az aszfaltból. Ezért is örülök, hogy az idei megyei költségvetésbe sikerült beletenni a teljes útszakasz felújítását” – mondta el Berényi József Nagyszombat megyei alelnök.

A költségekre a megye egy nagyobb összeget különített el, ami azonban a közbeszerzésnek köszönhetően végül alacsonyabb, 200 ezer eurónyi lett.

„A győztes kivitelező cég pedig a dunaszerdahelyi EKOM Plus lett, s külön érdekesség, hogy a cég telephelye éppen ezen az úton található. Ilyen szempontból is minden bizonnyal költségspóroló, hogy a távolság, amit meg kell tennie a gépeknek, valóban minimális” – tette hozzá Berényi.

A megyealelnök külön örömmel fogadta, hogy egy dunaszerdahelyi cég nyerte meg a beruházást, kiváltképp azért, mert

ha a helyiek dolgoznak, az a minőségben is megtapasztalható. Egy helyi cég ugyanis nem engedheti meg, hogy rossz minőségben végezze el a munkát, mert nap mint nap szembesül a végeredménnyel.

Az aszfaltozás befejezése – jó időjárási viszonyok mellett – várhatóan még két hetet vesz igénybe, és utána jön az út felfestése.

A Karcsai szakaszon kívül ezen a nyáron a járás területét illetően még útfelújítások zajlanak Nagymagyaron, Bősön, Patas és Bögellő között, illetve Dercsika környékén. 

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies