Back to top

Kalmár Zsolt: Sok kreativitásra lesz szükségünk

Publikálva: 2017, szeptember 8 - 12:15
A DAC középpályása bízik abban, hogy a szurkolók holnap is belehajszolják csapatunkat a győzelembe.

Kalmár Zsolt, kilencszeres magyar válogatott, kimaradt Bernd Storck szövetségi kapitány keretéből a vb-selejtezősorozat múlt heti mérkőzéseire. „Egyik találkozóra sem tudtam kimenni, így a képernyőm követtem őket figyelemmel. A lettek ellen nagyszerűen játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, és számos helyzetet kidolgoztunk. A portugálok ellen kicsit szerencsétlen volt a gárda, hiszen elég hamar összeszedtünk egy piros lapot, és attól kezdve nehezebb volt támadnunk. Szerintem még így is jó eredményt értünk el az Európa-bajnok ellen. Le a kalappal a játékosok előtt, és ezen az úton kell tovább mennünk. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk” - értékelte a nemzeti tizenegy szereplését a DAC középpályása, aki márciusban 22 percet játszott a Portugália–Magyaroszág vb-selejtezőmérkőzésen, majd júniusban is tagja volt a csapatnak. Ekkor az oroszok elleni felkészülési mérkőzésen egy félidőt töltött a pályán, majd a kispadról nézte végig, ahogy társai vereséget szenvedtek Andorrában.

Zsolt a Fortuna Liga harmadik fordulóját követően csatlakozott a DAC-hoz, az eddigi három találkozón 194 percet játszott, és a Zsolna elleni hazai bajnokin a góllövőlistára is feliratkozott. Van tehát már áttekintése a szlovák élvonal erőviszonyairól. Holnap a Sároseperjes ellen is nehéz összecsapást vár. „Az ellenfél főként kontrákra játszik, gyors játékosai vannak. Stabil védelmük van, amit nehéz feltörni. Sok kreativitásra és rövidpasszos játékra lesz szükségünk - ezen dolgozunk egész héten. Reméljük, hogy megtaláljuk a rést és az elején sikerül betalálni, ezzel könnyebbé téve a mérkőzést. Bízom benne, hogy otthon tartjuk a három pontot. Ehhez szurkolóink segítségére is szükség lesz. Kérem, hogy az elejétől kezdve buzdítsanak minket, és hajszoljanak bele a győzelembe. Ez nagyon fontos lesz, akárcsak a Zsolna ellen volt. A szurkolók plusz motivációt jelentenek a számunkra, és remélem, hogy ugyanolyan hangzavar lesz, mint a bajnokcsapat ellen volt” - tette hozzá a 13-as mezben vitézkedő Kalmár, aki a német Bundesligában szereplő Red Bull Lipcse együttesétől érkezett hozzánk egyéves kölcsönjátékra.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies