Back to top

Kalmár Zsolt: Olyan volt, mintha hazai pályán futballoztunk volna

Publikálva: 2022, november 14 - 14:17
„Nagyon örülök, hogy két góllal és egy sima győzelemmel a hátam mögött tudok menni a válogatott összetartására, hiszen ez is önbizalmat ad.” Kalmár Zsolt már második a DAC örökranglistáján.
Kalmár Zsolt: Olyan volt, mintha hazai pályán futballoztunk volna

„Fantasztikus érzések vannak bennem, hiszen a három pontért jöttünk és hogy örömet okozzunk a szurkolóknak. Nehéz meccsen vagyunk túl, tisztában voltunk vele, hogy egy minőségi gárdával találkozunk, amely agresszívan futballozik. Egyes emberelőnyben nem voltunk eléggé türelmesek, túl gyorsan akartunk játszani. A második piros lap után azonban már jöttek a helyzetek és ami a legfontosabb, türelmesek voltunk, a végén pedig kiütésessé tettük a sikert. Nagyon boldogok vagyunk. Az első gólomnál jól forgattuk a játékot, jött a szélről a beadás és pont előtte gondoltam arra, hogy bemegyek a tizenhatosba kérni a labdát. Szerencsére sikerült úgy beleérnem a bal térdem külső részével, hogy gól legyen. Szerencsém is volt, de örülök, hogy bement. Nem volt kérdés, hogy én rúgom a büntetőt, hiszen előtte már szereztem egy találatot, megvolt az önbizalmam. Nagyon örülök, hogy két góllal és egy sima győzelemmel a hátam mögött tudok menni a válogatott összetartására, hiszen ez is önbizalmat ad. Most arra kell koncentrálnom, hogy ott is jól teljesítsek. Bízom benne, hogy játéklehetőséget kapok és megmutathatom, hogy ugyanolyan formában vagyok, mint régen” – mondta a Trencsén-DAC (0:4) ligameccs után Kalmár Zsolt, aki szombaton megszerezte a 40. és 41. találatát a Fortuna Ligában. Ez azt jelenti, hogy a DAC legjobb élvonalbeli góllövőinek az örökranglistáján megelőzte a második Radványi Miklóst és 8 gólra megközelítette az első Pavol Diňát.

Csapatkapitányunk a mai naptól a nemzeti tizeneggyel készül. Marco Rossi gárdája csütörtökön 20:00-kor Luxemburgban, majd vasárnap 20:15-től odahaza Görögország ellen lép pályára. Kalmár hosszú, több mint 19 hónapos kihagyás után öltheti magára újra a címeres mezt. Legutóbb tavaly márciusban, az andorrai műfüves pályán képviselte hazáját – és szenvedett súlyos térdsérülést. Szombaton Trencsénben játszott először hasonló borítású pályán. „Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy az ominózus andorrai sérülésem óta első alkalommal léptem pályára műfüvön, túlvagyok rajta. A hét folyamán is műfüvön gyakoroltunk és elmondtam Adrian Guľa vezetőedzőnek, hogy készen állok. Négy-öt hónapja edzek a csapattal, folyamatosan kapom a terhelést. Nem foglalkozom a régebbi sérüléseimmel.”

A szombati sikerünkben nagy szerepe volt annak a 466 szurkolónak, aki a csapatot elkísérte Csák Máté vára alá. „A drukkerek nagyszerű hangulatot teremtettek, olyan volt, mintha hazai pályán futballoztunk volna. A győzelem után az egész csapat extázisban volt, fantasztikus ünneplés vette kezdetét a szurkolókkal közösen. Remélem, hogy még sok ilyenben lesz részünk. Ezt a játékot, csapatmunkát és akaratot kell tovább vinnünk. Tudjuk, hogy helyenként jobban kell játszanunk, de a csapatmunka, az akaraterő és a mögöttünk álló szurkolók kombinációja mindig meghozza a győzelmet.”

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies