Back to top

Kalmár Zsolt: Nagy győzelmet arattunk!

Publikálva: 2018, február 19 - 13:57
A magyar középpályás saját góljának tekinti a tegnapi vezető találatunkat.

„Rosszabb minőségű pályára számítottunk. Szerintem ahhoz képest, hogy tél van, egy remek talajú pályán futballoztunk. Nem volt kemény, így ideális volt a futballra. Az első félidő nehézkesen indult, nem igazán találtunk fogást az ellenfélen. Megvoltak a helyzeteink, de rendre rossz döntéseket hoztunk, nem a megfelelő, üres embereknek passzolva. A második játékrészben azonban sikerült megtalálnunk a réseket a hazaiak védelmében, és sikerült is nyernünk kettő-nullra. Nagy győzelmet arattunk. Az első gólnál Divkovićtól kaptam egy remek labdát, balra átvettem és ellőttem a hosszú sarokra. Egy kicsit megpattant a lövés, de így csak még jobb lett. A másodiknál Ljubičić fejjel passzolt, ráfordultam a lövésre, és igyekeztem ismét a hosszú sarkot célba venni. Szerencsére a kapufáról Pačinda elé pattant a labda, és ezzel a góllal el is dőlt a mérkőzés. Remélem, hogy a következő meccsen is sikerül három ponttal kedveskedni a szurkolóknak, akik ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtettek. Le a kalappal előttük, amiért ennyien eljöttek a nagy hideg ellenére. Bízom benne, hogy a soron következő hazai összecsapáson megtöltik a stadiont” - értékelte a tegnapi összecsapást Kalmár Zsolt, aki mindkét gólnál kulcsszerepet játszott. Az első szenicei találtunkat, amely egyben a klubtörténet 800. élvonalbeli gólja volt, a játékvezetők végül hivatalosan Ranko öngóljaként könyvelték el. „Én magamnak könyvelem el! Úgy gondolom, hogy ez az én gólom volt. Kapura tartott a labda, és ha a védő nem ér bele, akkor is gól lett volna.”

Szenicei győzelmével csapatunk végleg bebiztosította a helyét a felső hatosban, hiszen matematikailag a Rózsahegy, Trencsén, Nyitra hármasból már csak kettő tudja megelőzni az alapszakasz hátralévő két fordulóját követően. „Ezután sem fogunk leállni, mivel a személyes célom és a gárda célja is a dobogó és az európai kupaszereplés kivívása. Viszont ez még messze van, így jelenleg a hétvégi meccsre készülünk már, ami nem lesz könnyű, hiszen a nagymihályiak 1:1-es döntetlent játszottak a Slovan ellen. Egy jó együttes lesz az ellenfél, de úgy vélem, hogy odahaza a közönség nagyban segíteni fog nekünk” - fűzte hozzá a 22 éves középpályás.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Kalmár Zsolt
Cookies