Back to top

Kalmár Zsolt: Két jó képességű gárda találkozott

Publikálva: 2021, február 16 - 08:51
„Büszke vagyok a csapatra, amiért képesek voltunk kétgólos hátrányból felállni.” A DAC csapatkapitánya 12. szezonbeli találatának köszönhetően már egyedül áll a góllövőlista élén.
Kalmár Zsolt: Két jó képességű gárda találkozott

„Már a mérkőzés előtt tisztában voltunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Az első félidőben nem találtunk fogást a trencsénieken, de büszke vagyok a csapatra, amiért képesek voltunk kétgólos hátrányból felállni. Az egyenlítés után azt éreztük, hogy meg tudjuk szerezni a vezetést is, de sajnos újból mi kaptunk gólt. Két pontot elveszítettünk, de a Slovan is csak döntetlent játszott. Tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát” – kezdte értékelését a tegnapi Trencsén-DAC (3:3) mérkőzést követően Kalmár Zsolt.

„A második játékrész nagyon jó volt a részünkről, irányítottuk a játékot, rengeteg helyzetünk volt, de sajnos nem tudtunk betalálni. A hosszabbításban megítélt tizenegyesről azt mondta Taiwo, hogy jogos volt. Szerencsével szereztünk egy pontot, amivel azonban nem lehetünk elégedettek, mert mi mindegyik meccsen győzni szeretnénk. Azt gondolom azonban, hogy két jó képességű gárda találkozott, amelyek közül mindkettő a támadófutballt részesíti előnyben. Az új, 3-5-2-es felállásban az első tíz percben kerestük a helyünket, de ezután ráéreztünk a dolgokra. Jöttek a lehetőségek, amelyek közül egyet be kellett volna lőni. Ehelyett az ellenfél szerzett vezetést, majd nemsokára megduplázták az előnyüket. A második negyvenöt percre összekaptuk magunkat, sikerült kiegyenlítenünk, és akkor ismét azt éreztük, hogy képesek vagyunk megfordítani a találkozó menetét. Voltak is helyzeteink, Divković, Ramirez és én is kihagytam egyet – erre megint mi kaptunk gólt. Ez egy ilyen meccs volt. Egy nagyon nagy lehetőséget szalasztottunk el, hiszen közelebb tudtunk volna kerülni a Slovanhoz. De úgy gondolom, hogy a második félidőben mutatottakra bátran építhetünk, ekkor mi irányítottuk a játékot. Azért lőtte Ramirez a második büntetőt, mert szeretett volna csatár létére betalálni. Viszont teljes összpontosítást kértem tőle, mivel már a hosszabbítás perceiben jártunk és nagyon fontos volt az a büntető. Belőtte, tehát minden rendben van” – tette hozzá a DAC csapatkapitánya, aki tegnap már a 12. találatát szerezte a 2020/21-es bajnoki idényben. Ezzel a Fortuna Liga legjobb góllövője.

dac1904.sk / Nagy Krisztián

Ezt már olvasta?

Cookies