Jelenlegi hely

Kalmár Zsolt: A címvédőt mindig jó megverni

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, szeptember 24 - 18:00 | DAC hírek
A 23 éves magyar középpályás szerint ugyan szerencsés góllal, de megérdemelten vertük a tavalyi bajnokot.
Kalmár Zsolt: A címvédőt mindig jó megverni

„Nagyon boldog vagyok, hiszen egy újabb nagy győzelmet arattunk. Nagyon fontos ez a három pont, mivel mögöttünk minden csapat nyert, és ezzel újra visszajöttünk a második helyre. Az első félidőben rúghattunk volna két-három gólt, és akkor könnyebb lett volna a második játékrész. Persze, az utolsó percben rúgott győztes gólnak is nagyon tudok örülni. Ez mutatja, hogy a csapat mentálisan ott van minden mérkőzésen,” nyilatkozta a klub honlapjának Kalmár Zsolt.

„A második félidőre az edző kicsit feljebb tolt, a tízes pozícióba, ahol viszont nem nagyon kaptam labdát. Miután a vendégek a második helyzetükből berúgták a második góljukat, kicsit visszaléptem, próbáltam szervezni a játékot és lendületből rávezetni a labdát a védőfalra. Úgy érzem, hogy ez működött, több lehetőségünk is volt, többet birtokoltuk a labdát, és az utolsó percben egy szerencsés góllal megszereztük a győzelmet. Nagyszerű érzés közel tízezer ember előtt így nyerni. Láttuk, milyen szenvedéllyel élték meg a szurkolók a harmadik gólt, és mi is nagyon boldogok voltunk. Remélem, még sok ilyen pillanatot tudunk nekik szerezni. A címvédőt mindig jó megverni. Tavaly a Zsolnát is nagyszerű játékkal győztük le. Úgy gondolom, hogy tegnap az egész mérkőzést uraltuk, domináltunk és a jobb csapat nyert. Megérdemelt győzelmet arattunk,” fűzte hozzá a 23 éves középpályás.

Forrás: fcdac.sk

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt