![forrás: dac1904.sk Kalmár Zsolt: Az otthonról szurkolókért is játszunk](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/j%C3%BAn/12/2020-06-12_dac_kalmar_zsolt_0.jpg?itok=eyeDIPJT)
Nyilván nem kérdéses, hogy milyen születésnapi ajándékot szeretnél kapni a holnapi mérkőzésen…
„Elsősorban annak örülök, hogy három hónap elteltével ismét bajnoki találkozóra készülhetünk. Remélem, hogy az én születésnapi kívánságomnak megfelelően győzelemmel indítjuk a rájátszást. Mindenképpen egy nehéz összecsapásra számítok, hiszen a Nagymihály mindig is egy kellemetlen ellenfél volt számunkra. Zártan védekeznek, jól szűkítik a területeket, de ezért bízom abban, hogy kellőképpen kreatívok leszünk a védelmük feltörésében.”
A szezonban eddig két alkalommal mérkőztünk a keletiekkel. A MOL Arénában döntetlen született, míg idegenben kaptunk egy csúnya ötöst. Van tehát miért visszavágni, vagy nem igazán gondolkoztok ezen?
„Biztosan van miért visszavágnunk nekik, de mi a saját játékunkat akarjuk játszani, és győzni szeretnénk. Ha ez megvan, akkor még nagyobb önbizalommal készülhetünk a jövő hétközi kupameccsre.”
A német Bundesliga indulásakor több szakember is úgy nyilatkozott, hogy az ilyen hosszú kihagyás után inkább az egyéni képességek és a húzóemberek teljesítményei lesznek meccsdöntők, mivel az összjáték nincs még a megfelelő szinten. Mennyire vagy felkészülve arra, hogy a szokásosnál is több teher nehezedik a vállaidra?
„Úgy érzem, hogy napról napra jobb állapotban vagyok, az önbizalmam is rendben van. Remélhetőleg hozzá tudom tenni a csapatjátékhoz azt a pluszt, ami eldönti a mérkőzés kimenetelét. Ugyanezt remélem a középpályásoktól és a csatároktól is.”
Most jönne az a kérdés, hogy mivel hívnád meg a szurkolókat a holnapi összecsapásra…
„A jelenlegi helyzetben az a fontos, hogy az az 500 ember ott legyen. Azonban tudjuk, hogy az otthon maradók is mellettünk állnak, és értük is játszunk holnap.”
forrás: dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![A DAC sajtótájékoztatója a Niké Liga 2025-ös tavasza előtt](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/6/min.jpg?itok=wfEl4_nd)
A DAC sajtótájékoztatója a Niké Liga 2025-ös tavasza előtt
A DAC ma tartotta sajtótájékoztatóját a 2024/25-ös idény...