Back to top

Kalmár vissza akar vágni a Nagyszombatnak

Publikálva: 2018, május 2 - 09:23
A magyar középpályás a vereség után még sosem kapott olyan tapsot a szurkolóktól, mint a legutóbbi mérkőzés alkalmával.

Átéltél már egy olyan helyzetet, amikor a hazai 0:3-as vereséget követően ünnepelnek titeket a szurkolók?

„Őszintén szólva még sohasem volt ilyenben részem. Szerintem a csapat nagyon jó helyen áll a táblázaton, szombaton a szurkolók is alaposan kitettek magukért, buzdítottak minket. Sajnos nem sikerült győznünk, de a szerencse sem állt mellettünk. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, ám nem tudtunk egyet sem értékesíteni.”

Az ünneplés persze nem csak a szombati teljesítménynek szólt…

„Igen, én is így gondolom. Feltűnt, hogy a trencséniek harmadik gólja után több ember is hazaindult a stadionból, és a B közép a ’Hova mentek?’ rigmussal figyelmeztette őket arra, hogy a csapat mellett vereség esetén is ki kell állni. Szerintem jó meccset játszottunk, mindent beleadtunk és nyugodtan a tükörbe tudunk nézni.”

A sok helyzet közül talán te jártál a legközelebb a gólhoz, méghozzá a szabadrúgásodat követő kapufával. A meccs elején pedig Bayonak adtál egy szinte tökéletes gólpasszt…

„Az első tíz percben akár három gólt is lőhettünk volna, megvoltak a tiszta helyzeteink. Naggyá tettük a vendégek kapusát, hiszen szinte csak középre rugdostuk a labdákat. Ez egy ilyen meccs volt, de megyünk tovább. A hétvégén egy rendkívül fontos összecsapás vár ránk ismét. Remélem, hogy azon már pontot, pontokat is tudunk szerezni.”

Ez azért is fontos lenne, mert azzal már véglegesen eldönthetnénk az európai kupaszereplés jogát, másrészt a Nagyszombat győzelme esetén bajnoki címet ünnepelhetne. Gondolom, nem akarunk asszisztálni nekik ehhez…

„Így van. Nem szeretném, hogy pont ellenünk legyenek bajnokok, utóvégre egy nagy riválisról beszélünk, ráadásul idegenben is játszunk. Nehéz meccs lesz, de a csapat fizikálisan és mentálisan is készen áll rá. Nagyon jó összecsapásra számítok.”

Van miért visszavágnunk a nagyszombatiaknak, ebben a szezonban ugyanis mindkétszer úgy kaptunk ki náluk, hogy keserű szájízzel utaztunk haza…

„Igen, és azokon a találkozókon nem is játszottunk igazán jól. Itt az ideje, hogy végre visszavágjunk a Nagyszombatnak.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies