Back to top

Kalmár szerint öt meccsre való helyzetet hagytak ki

Publikálva: 2018, október 21 - 14:20
Bejött a számítása - nehéz találkozó volt, és végül az ő találata kellett a győzelemhez. Kalmár Zsolti negyedik gólját lőtte a bajnoki idényben.

„Rengeteg helyzetet kihagytunk, de nagyon jó volt, hogy végül győztünk. Olyan nehéz mérkőzés volt, mint amilyenre előzetesen számítottunk. Az ellenfél nagyon alaposan felkészült belőlünk, a letámadásaink során többször is jól ki tudták hozni a labdát. Viszont véleményem szerint megérdemelten nyertünk, hiszen legalább tíz-tizenöt olyan gólhelyzetet kihagytunk, amelyekkel akár öt találkozót is megnyerhettünk volna” – tért vissza a tegnapi, Zólyombrézó elleni győztes (3:2) bajnokihoz Kalmár Zsolt.

A magyar válogatott középpályás volt a csapat vezére, kitartóan kereste az utat az ellenfél kapujához - és a kapujába. Ami nem ment jobb lábbal, az végül összejött a ballal. A 85. percben ő szerezte meg a győztes találatot. „Nagyon örülök, hogy a végén sikerült betalálnom, hiszen több lehetőséget is kihagytam. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ennyien kijöttek a mérkőzésre, buzdítottak minket és az utolsó percekben is bíztak bennünk. Le a kalappal előttük.”

A szombatival egy nyolc nap alatt három összecsapást számláló sorozatot indítottunk. Már kedden Szenicére utazunk, ahol a Slovnaft Cup nyolcaddöntője következik. „Először is ma egy jó regeneráció kell, hogy kedden újra frissen lépjünk pályára Szenicén. Tisztában vagyunk vele, hogy az sem lesz egy könnyű meccs, hiszen nemrég találkoztunk velük, és meg is szenvedtünk a három pontért. Viszont úgy gondolom, hogy ha ezt a jó játékot nyújtjuk ismét, akkor a kupában is továbbjuthatunk.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies