Back to top

Kalmár: Sokkal jobb szezonom volt, mint tavaly

Publikálva: 2019, május 31 - 15:19
A magyar válogatott középpályása ősszel az első, tavasszal a második helyen zárt a szurkolói szavazáson.
Kalmár: Sokkal jobb szezonom volt, mint tavaly

A DAC ankétján a tavasz második legjobb játékosa lettél, ezzel átadtad a trónt Martin Jedličkának. Mit szólsz ehhez?

„Én már sok embernek mondtam, hogy Jedlička megérdemelné a címet, hiszen nagyszerűen védett az egész szezonban, sok pontot hozott nekünk. Tényleg teljesen megérdemelten nyerte meg ezt a díjat. Úgy gondolom, csapatként is nagyon jól működtünk az egész szezonban, nagyszerű eredményt értünk el és történelmet tudtunk írni. Gratulálok az egész csapatnak.”

A szezon értékelését kezdjük a végéről. A búcsú hihetetlen hangulatban zajlott, amihez a Nagymihály elleni 5:0 is nagyban hozzátett. Hogy éltétek meg ti a pályán?

„Nagyon készültünk a zárómeccsre, hiszen két vereség után szerettünk volna jól búcsúzni a közönségtől. Ez az 5:0 lehetett volna akár 8:0 vagy 9:0 is, tényleg nagyszerűen játszottunk. Az az elképzelés, amit egész héten gyakoroltunk, az ült. Sose könnyű felpörögni, ha már nincs tétje a meccsnek, de mindenki nagyon profin állt hozzá és mentálisan ott volt a mérkőzésben.”

Minden létező rekordot megdöntöttetek, a klub abszolút legjobb idényét zártuk. Mi volt szerinted a kulcsa ennek a szereplésnek?

„Peter Hyballa filozófiáját jól át tudtuk venni, a magasan védekezést játszottuk egész szezonban, s egyik csapat sem tudott ellene nagyon mit kezdeni. Az volt a kulcsa, hogy mindenki beállt a sorba és nem volt kilógó ember, aki nem akarta a gegepressinget, ezt a támadó focit játszani. Mi, támadó játékosok pedig tudtunk kreatív megoldásokat találni, hiszen előrébb szereztük meg a labdákat, közel játszottunk az ellenfél kapujához, s így nagyon sok helyzetet alakítottunk ki.”

Saját teljesítményeddel, a nyolc góloddal, az öt gólpasszal és az álomtizenegyben való helyezéseddel mennyire vagy elégedett?

„Az biztos, hogy sokkal jobb szezon volt, mint a tavalyi. Sőt, ez az eddigi legjobb szezonom. Úgy gondolom, elégedett lehetek ezzel a teljesítménnyel, hiszen Győr után most játszottam így folyamatosan két évet, s folyamatosan 90 perceket. Nagyon sokat fejlődtem a tavalyi évhez képest, védekezésben és támadásban egyaránt. Tényleg elégedett vagyok ezzel az évvel, de azért a gólok számát még tudtam volna növelni, hiszen sok helyzetet kihagytam. Reméljük, jövőre még több lesz.”

A csapat abszolút kulcsjátékosa és húzóembere voltál. Ha majd a pályafutásod után visszaemlékszel konkrétan erre az idényre, melyik pillanat lesz az, amit leginkább ki tudsz emelni?

„Hát, van egy pár. Fantasztikus volt, amikor a Zsolnának kettőt rúgtam, hiszen azzal lettünk másodikok, de szerintem az összes Slovan elleni győzelem fog örökké bennem maradni. Az az akarat, a tűz a szurkolókban, majd az öröm, hogy nyerni tudtunk… biztos, hogy az lesz a legszebb emlékem.”

A háromhetes szünet jelentős részét kitölti a válogatottbeli szereplés. Mennyi időd lesz, hogy a várandós barátnőddel légy?

„Nem nagyon sok, olyan 4-5 nap, de ilyen a focista élet, ezért dolgozunk, ezért szeretem a focit. A barátnőm tudja, hogy nagyon sűrű a programom, s el tudja fogadni ezt. Amikor van időm, mindig vele vagyok.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies