Back to top

Kalmár a legtöbb mérkőzést lejátszók közt

Publikálva: 2020, november 24 - 21:50
Kalmár Zsolt szombaton immár az idénybeli 24. tétmérkőzését abszolválta, ami Európa összes élvonalbeli játékosa közül a harmadik legmagasabb szám.
Kalmár a legtöbb mérkőzést lejátszók közt

Ha az európai első ligás együttesek bajnoki és kupatalálkozóit, plusz a válogatott összecsapásokat számoljuk, a DAC csapatkapitánya a legutóbbi hétvége után a 2020/21-es szezon harmadik legmagasabb pályára lépési számával rendelkezik. Kalmár Zsolt összesen 24 mérkőzésen kapott szerepet: 13-at a Fortuna Ligában, 3-at az Európa-ligában, 8-at pedig a magyar nemzeti csapat színeiben abszolvált (6 a Nemzetek Ligájában és 2 az Eb-selejtezők során).

Az összes mérkőzés közül tehát a 25 éves középpályás mindössze egyet hagyott ki: Bernd Storck vezetőedző a Slovnaft Cup 2. fordulójának pöstyéni összecsapásán adott pihenőt csapatkapitányunknak. Ezen kívül a klub és a válogatott színeiben minden lehetséges alkalomkor a pályán volt, két alkalmat kivéve pedig kizárólag a kezdő tizenegy tagjaként.

Ezen a képzeletbeli listán csak Callum McGregor (28 meccs a Celtic és a skót válogatott színeiben) és Vjacseszlav Karavajev (27 a Zenitben és az orosz válogatottban) előzi meg Kalmárt. Világviszonylatban Zsolti a vonatkozó lista hetedik helyén áll.

„Örülök neki, hogy ennyi tétmérkőzésen pályára léptem a szezonban, hiszen ez azt jelzi, hogy nagyon jó erőnléti állapotban vagyok. Persze mindegyik futballista sok meccset akar abszolválni a sok edzés helyett. Július elejétől, a felkészülés kezdetétől nagyon kemény edzésterhelést kaptunk, kiváló lett az erőnlétünk. Minden héten nagyon komoly gyakorlások vannak, kiemelten fontos szerepet kap a regeneráció, így sérülésmentesen és nagyon jó állapotban tudok futballozni. Ez meg is látszott az elmúlt hónapokban, ugyanis volt, hogy tíz nap alatt négy összecsapáson is pályára léptem, sőt hármon 90 percet abszolváltam. Örülök ennek és bízom benne, hogy a jövőben is tudom tartani az eddigi meccsritmust” – kommentálta terheltségét Kalmár Zsolt. 

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Kalmár Zsolt, DAC
Cookies