„A délelőtti órákban megtekintették a város magyar vonatkozású nevezetességeit egy rendhagyó történelmi séta keretében kiváló magyar vezetéssel.
Ezt követően szabad program keretében felfrissült mindenki, majd következett Magyarország Bécsi Nagykövetségének a látogatása, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az impozáns épületet körbejárva újabb élményeket szereztünk. A Pozsonyi Teremben, amelyet gyönyörű festmények díszítettek, elénekeltük a Nélküledet. Ezt követően Füri Adrián kipróbálta a zongorát és Vida Barbara a Halleluja dalt is elénekelte. Köszönjük a lehetőséget, hiszen senki a diákok közül még nem járt diplomáciai képviseleten.
Ezt követően az AMAPED, az ausztriai magyar pedagógusok székhelyére érkeztünk, ahol találkoztunk bécsi magyar diákokkal és megajándékoztuk őket egy tánccal és egy dallal, mosolyt csalva arcaikra. Ez a találkozás az összetartozás érzését is erősítette bennünk.
Köszönet a Bécsi Magyar Nagykövetségnek, az Amapednek és Katona Ágnesnek a segítségért, a lehetőségért. Köszönjük iskolánk igazgatónőjének, hogy megvalósulhatott ez a tartalmas jutalomkirándulás.”
(kl)
Ezt már olvasta?
Mystery Skype – egy jópofa játékra hívják a dunaszerdahelyi iskolák osztályait a győriek
Az idei tanévben Győr újra elindítja a „Találd ki, hol...