Back to top

A júniusi válogatottak: Ronan gólja, Davis Gold Cup-szereplése

Publikálva: 2019, június 14 - 13:58
Tekintsük át, hogy ment a játék válogatottjainknak a júniusi kiírásban!
A júniusi válogatottak: Ronan gólja, Davis Gold Cup-szereplése

Az előző szezonban szereplő A-csapatunkból összesen tizenketten kaptak válogatottjaikba behívót. Időközben Christián Herc befejezte dunaszerdahelyi kölcsönjátékát és Plzeňbe igazolt – így áttekintésünkben a fennmaradó tizenegy játékosról számolunk be.

A válogatottbeli debütre még várnia kell Vida Kristophernek és Stanislav Bilenkyinek is, akik Magyarország, illetve Ukrajna egyik selejtezős összecsapásán sem kerültek be a mérkőzés szűk keretébe. Marco Rossi védenceinek mindkét győzelménél Kalmár Zsolt csak a cserék közt kapott helyet.

Ľubomír Šatka a Jordánia elleni felkészülési mérkőzést végigjátszotta, és gólpasszt is jegyzett. Az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőt – mely magabiztos szlovák győzelmet hozott – csak a cserepadról követte.

Connor Ronan az ír U21-es válogatottal kiharcolta a franciaországi Maurice Revello Toulon Tournament elődöntőjét, ahol azonban Brazília már túl erős ellenfélnek bizonyult. A fiatal írek holnap Mexikóval harcolnak meg a 3. helyért. A DAC fiatal középpályása minden mérkőzésen a csapat kezdőtizenegyében kapott helyet, és Bahrein ellen a góllövők listájára is feliratkozott. Találatát, amely 1:0-s győzelmet és csoportelsőséget jelentett, itt tekinthetik meg:

Eric Davis és Cesar Blackman részt vettek Panama Gold Cup-ot megelőző felkészülési táborában. Az első két mérkőzésen mindketten játéklehetőséghez jutottak, ezt követően Julio Dely Valdés kijelölte a 23 fős keretét az Aranykupára (lásd alul), ahol csapatunk idősebb panamai játékosa, Eric Davis szerepelhet majd.

Játékosaink júniusi válogatottbeli mérkőzéseinek eredményei és programja:

Kalmár Zsolt és Vida Kristopher (Magyarország) - selejtező a 2020-as Európa-bajnokságra való kijutásért

2019.06.08., szombat, 18.00 (Baku): Azerbajdzsán-Magyarország 1:3 (0:1), Kalmár csere, Vida nem került a mérkőzés keretébe

2019.06.11., kedd, 20.45 (Budapest): Magyarország-Wales 1:0 (0:0), Kalmár csere, Vida nem került a mérkőzés keretébe

Ľubomír Šatka (Szlovákia) – felkészülés és selejtező a 2020-as Európa-bajnokságra való kijutásért

2019.06.07., péntek, 20.30 (Nagyszombat): Szlovákia-Jordánia 5:1 (0:1), Šatka 90 perc

2019.06.11., kedd, 18.00 (Baku): Azerbajdzsán-Szlovákia 1:5 (1:3), Šatka csere

Stanislav Bilenkyi (Ukrajna) - selejtező a 2020-as Európa-bajnokságra való kijutásért

2019.06.07., péntek, 20.45 (Lviv): Ukrajna-Szerbia 5:0 (2:0), Bilenkyi nem került a mérkőzés keretébe

2019.06.10., hétfő, 20.45 (Lviv): Ukrajna-Luxemburg 1:0 (1:0), Bilenkyi nem került a mérkőzés keretébe

Eric Javier Davis és Cesar Blackman (Panama) – felkészülés és Gold Cup

2019.05.30., csütörtök, 03.00 (Panama City): Brazília-Baszkföld 0:0, Blackman 90 perc, Davis 10 perc

2019.06.04., kedd, 00.00 (Bogotá): Kolumbia-Panama 3:0 (3:0), Davis 55 perc, Blackman 35 perc

2019.06.08., szombat, 01.00 (Montevideo): Uruguay-Panama 3:0 (1:0) Davis csere, Blackman nem került a mérkőzés keretébe

2019.06.19., szerda, 01.30 (Minnesota): Panama-Trinidad és Tobago

2019.06.22., szombat, 23.30 (Cleveland): Guyana-Panama

2019.06.27., csütörtök, 03.00 (Kansas City): Panama-USA

Martin Bednár, Dominik Špiriak és Denis Baumgartner (Szlovákia U21) – felkészülés

2019.06.06., csütörtök, 18.00 (Garamszentkereszt): Szlovákia-Örményország 6:0 (2:0), Bednár 90 perc, Baumgartner 27 perc, Špiriak csere

2019.06.09., vasárnap, 15.00 (Zell am See, Ausztria): Csehország-Szlovákia 2:1 (1:0), Bednár 45 perc, Špiriak 45 perc, Baumgartner 27 perc

Martin Jedlička (Csehország U21) – felkészülés

2019.06.05., szerda, 18.00 (Leogang, Ausztria): Csehország-Oroszország 1:0 (1:0), Jedlička csere

2019.06.09., vasárnap, 15.00 (Zell am See, Ausztria): Csehország-Szlovákia 2:1 (1:0), Jedlička 90 perc

Connor Ronan (Írország U21) – felkészülés, Maurice Revello Toulon Tournament, Franciaország

Csoportmérkőzések:

2019.06.03., hétfő, 15.30 (Aubagne): Kína U23-Írország 1:4 (1:2), Ronan 61 perc

2019.06.06., csütörtök, 19.30 (Fos-sur-Mer): Írország-Mexikó 0:0, Ronan 90 perc

2019.06.09., vasárnap, 15.00 (Vitrolles): Bahrein U23-Írország 0:1 (0:1), Ronan 81 perc és 1 gól

Elődöntő:

2019.06.12., szerda, 17.30 (Aubagne): Brazília U22-Írország 2:0 (1:0), Ronan 65 perc

A 3. helyért:

2019.06.15., szombat, 13.30 (Salon-de-Provence): Mexikó-Írország

 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies