![Nagy Attila felvételei Júniusban jön a VI. Felvidéki Vágta!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2022/m%C3%A1j/12/ata_4656_0.jpg?itok=tlGG61I3)
A jelentkező lovasok településüket képviselik, Felvidékről pedig három lovas juthat el a budapesti döntőre, amely idén október 1-jén és 2-án lesz a Hősök terén.
Az egész napos sportrendezvényt színes, vidám és szórakoztató műsorok kísérik.
Kézművesek udvara
A VI. Felvidéki Vágtán először nyitják meg a Kézművesek udvarát, ahol szlovákiai kézművesek alkotásait szeretnék a széles közönség előtt bemutatni. Várják azok jelentkezését, akik szívesen
kiállítanák saját készítésű, egyedi termékeiket. Az érdeklődők a következő telefonszámon jelentkezhetnek: 0902/215 980
Újdonság! Kishuszár Vágta a VI. Felvidéki Vágtán!
Szereted a lovakat és tudsz lovagolni? Ott a helyed a Kishuszár Vágtán! Olyan fiatalok jelentkezését várják (a bona.e [at] bonspromotion.sk e-mail-címen), akik 10 és 15 év közöttiek (a 10. életévedet már be kell töltened, és még nem lehetsz 16 éves).
Olyan lóval versenyezhetnek, amely minimum 4 éves, a marmagassága pedig minimum 140 cm. Légy részese Te is a lovas versenynek, ne hagyd ki ezt az élményt!
Képeinken a 2019-es Felvidéki Vágtát idézzük meg!
(nagy)
Ezt már olvasta?
![Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/2025-01-31-mozi-padington-peruban-03.jpg?itok=8Nl7EOqE)
Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)
Hat magyar nyelvű, illetve magyar szinkronos filmet...
![Kéz a kézben: Házasság és a speciális igényű gyermekek nevelése](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/family-8358014_1280.jpg?itok=8hsn-f1M)
Kéz a kézben: Házasság és a speciális igényű gyermekek nevelése
A Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében...