Back to top

Júniusban ismét Felvidéki Vágta

Publikálva: 2018, február 14 - 16:32
Dunaszerdahely az idén immár negyedszer lesz házigazdája a Felvidéki Vágtának. 2018-ban is kétnapos lesz ez a tájainkon legnagyobb szabású lovas parádé, amelyet június 22-én és 23-án rendeznek meg, ezúttal is a sikabonyi városrészben lévő reptéren.

A nagyszabású dunaszerdahelyi lovas fesztivál a szeptemberben Budapesten megrendezendő Nemzeti Vágta hivatalos felvidéki előfutama lesz. A IV. Felvidéki Vágta szervezői idén is gondoskodnak a színes és színvonalas kísérőprogramokról. Ezekről és az egyéb részletekről folyamatosan tájékoztatják majd a nyilvánosságot. Az már most biztos, hogy az első napon, pénteken a tavalyi operett előadás közönségsikere után az idén is egy hasonló fergeteges operettprodukciónak örülhetnek az érdeklődők.

Szombaton, a lovasversenyeken kívül egyéb látványosságok is várják a látogatókat. Hazai fellépők mellett külföldi sztárvendégek teszik várhatóan emlékezetessé ezt a júniusi lovas hétvégét Dunaszerdahelyen. Dunaszerdahely város weboldalán naprakészen találhatnak majd friss információkat az érdeklődők az előkészületekről és a részletes programokról. 

Forrás: dunstreda.sk - pve

Ezt már olvasta?

Cookies