Az ünnepélyes megnyitó elején a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola mellett működő Mille fiori – Csíkász Kamilla és Kocsis Anna, Horváth Bazsó Zsuzsanna művész-tanár vezetésével – csalogatta a központi terembe a látogatókat.
„Bár negyedévszázados jubileumról beszélünk a mai megnyitó kapcsán, a verseny valójában ennél sokkal hosszabb ideje kerül megrendezésre, immáron lassan az ötödik X felé közeleg. Az elmúlt két év különböző szigorításai, nehézségei után külön öröm, hogy a képzőművészek és a kedves érdeklődők ismét találkozhatnak. Végre újra lehetőségünk nyílik arra, hogy élvezzük a Nagyszombati kerület minden részéről érkezett alkotók kivételesen értékes, kreatív munkáit“ – üdvözölte a megjelenteket Tilajčík Edit, az ünnepélyes megnyitó és díjátadó háziasszonya, majd elmondta, az idei verseny Nagyszombati kerületi fordulójába 168 műalkotással 61 képzőművész nevezett be. Emellett a járási fordulóba 20 művész összesen 70 alkotása érkezett. A szakmai zsűri ezúttal is a versenyt a kezdetektől értékelő Bohumír Bachratý, Nagy Kornélia – aki szintén a kezdetektől a kiállítás kurátora, valamint Ferdics Béla művész-tanár voltak.
Bohumír Bachratý, a zsűri elnöke kiállítókat, művészetkedvelőket egyaránt köszöntött, majd két olyan személyt emelt ki, akik már nem lehetnek közöttünk, ám a Képzőművészeti Spektrum életében nagyon fontosak voltak: Rácz Lászlót és Almási Róbertet.
A tárlatra mutatva szólt a kiállítókhoz: „Ezek itt mind az önök művei, az önök gyermekei, az önök küldetése van itt körülöttünk“.
Majd a közelmúlt járványügyi helyzetére és a jelenleg a szomszédban zajló háborús konfliktusra reagálva elmondta, mindenki legyen üdvözölve egészségben, békében és nyugalomban, ami még megadatott nekünk. „A világ ugyan nem mindig hajlik a szépség és a művészet felé, de ezek a művel igazolják, hogy szerencsére még él a művészet“ – hangzottak Bohumír Bachratý szavai, majd azt kívánta, még sokáig találkozhassanak a művészek és a művészetet kedvelők békében és egészségben.
A zsűri elnökének rövid köszöntője után Ferdics Béla értékelte magyarul a kiállítást.
Mint elmondta, az alkotók többsége a második korcsoportból került ki, de természetesen a fiatalabb és az idősebb korosztály is helyet kapott a kiállításon. A kiállításon túlnyomó részben a festészet képviselteti magát, kevesebb a szobrászatot és a kézművességet, de ennek ellenére nagyon szép tárgyak prezentálják a szakmát – kerámiák, fémékszerek, fából és márványból készült alkotások, textilek. Ez utóbbi két képzőművészeti ágról beszélt előbb a szakmai zsűri tagja, külön kiemelve Bokros Rozáliát, akinek idei munkái a tavalyi sikertörténet folytatása – az ipar- és a képzőművészeti forma ötvözéséből születtek. A festészeti alkotások bemutatása elején megtudtuk, a tájkép és csendélet mellett absztrakt, expresszív alkotásokat is láthatunk jelen tárlaton. Egy-egy művészt, munkát kiemelve röviden jellemezte a kiállítást, majd megemlítette, szívesen beszél bővebben a művekről személyesen is, tárlatnézés közben.
„Három évvel ezelőtt azért is vállaltam a zsűrizést, mert az a fajta alkotómunka, aminek eredményét itt láthatjuk, a civil munka után készül el; nagyon sok erő és kitartás kell hozzá, hogy az a mű elkészüljön – és mint láthatjuk, nagyon is van ennek értelme.
Az alkotás lényegében egy égi történet, amin keresztül tudjuk gyógyítani a saját lelkünket“ – zárta szavait Ferdics Béla.
A köszöntő és az értékelés után a díjátadó következett. A szakzsűri összesen 17 nyertes művet választott ki, és 4 tiszteletbeli elismerést is megítélt, továbbá átadásra került a Csallóközi Múzeum, díja, melyet Nagy Iván, a múzeum igazgatója, valamint a Csallóközi Népművelési Központ díja, melyet Jana Svetlovská, a központ igazgatónője adtak tá, az év felfedezettje pedig átvehette a Rácz László–díjat.
Az ünnepélyes megnyitó zárásaként újra a Mille fiori kápráztatta el a kiállítás közönségét, majd a látványos kiállítás ragadta el a megjelenteket, miközben kedves és hasznos eszmecseréket folytattak a kiállítók, a zsűri és a vendégek.
Tekintsék meg a megnyitón készült felvételeinket.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
A Nemzetközti Magyar Fotószalon 45 alkotása látható a Gallery Novában
A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2024-ben...
A képzőművészet és a zene találkozott a Vermes-villában
Pénteken ismét megtelt a Kortárs Magyar Galéria épülete a...