Back to top

A jövőnek is megvan a maga múltja

Publikálva: 2018, május 16 - 18:12
Hétfőn a markológépek nekiálltak szétbontani az öreg fő tribün épületét, amelynek a helyén pár hónap múlva megépül a Mol Aréna utolsó hiányzó része is.

Az egykori fő lelátó bontási munkálataival folytatódik a dunaszerdahelyi futballstadion átépítésének a harmadik fázisa.

Az öreg fő tribün lebontása 2018 januárjában az egykori raktárral (ismertebb nevén Tipito) és az előtte elhelyezkedő, ötlépcsős nyitott lelátóval vette kezdetét. Egyúttal elkezdődött a D tribün építése, amelynek első része már össze van kötve a C szektorral. A 2018/19-es szezontól épp itt kerül kialakításra az új vendégszektor. 

Az elkövetkező három hét folyamán az öreg rész teljesen lebontásra kerül, és idén őszre felépül a helyén a MOL Aréna hiányzó, negyedik része – a D tribün. Ezzel befejeződik a stadion átépítésének a harmadik szakasza, és a befejező, negyedik fázisban pedig multifunkciós parkolók és autóbuszmegállók épülnek majd a Gyurcsó utca környékén.

Az építési munkálatok befejeztét követően a stadion eléri a végleges, 12 700 férőhelyes befogadóképességét, és megfelel majd az UEFA negyedik kategóriás stadionokra vonatkozó előírásainak.

Az öreg stadion fő lelátójának átépítése 1981 és 1985 között zajlott. Maga az építkezés 1983 novemberében indult, és a tribün 1985 május 7-én került átadásra a járási Szpartakiád alkalmával. 2016 novemberétől vendégszektorként szolgált. A nyilvánoság számára legutoljára a hétvégi DAC-Slovan összecsapás alkalmával volt nyitva – utolsókként csapatunk szurkolói követhették innen figyelemmel a mérkőzést, hiszen a fegyelmi bizottság megtiltotta a Slovan drukkereinek, hogy idegenbe is elkísérjék a csapatukat.        

A MOL Aréna építésének szakaszai:

Első fázis:

Az egykori stadion első három tribünjének bontási munkálatai 2015 szeptemberében indultak.

Az új B és C szektorok 2016. november 19-én, a DAC-Trencsén mérkőzés (2:0) alkalmával kerültek átadásra. Befogadóképességük 6839 ülőhely* volt.

Második fázis:

A MOL Aréna modern fő lelátójának (A) átadása 2017. november 3-án történt meg a DAC-Slovan (2:1) rangadó előtt; a stadion összbefogadóképessége 9901 ülőhelyre* bővült (beleértve az újságíróknak fenntartott 175 helyet is).

Harmadik fázis:

Az öreg fő tribün bontási munkálatai 2018 januárjától folynak.

A D lelátó építése 2018 márciusában kezdődött.     

A D tribün és az egész stadion befejezésének tervezett időpontja 2018 ősze.

Negyedik fázis:

Multifunkciós parkolók és autóbuszmegállók kialakítása a Gyurcsó utca környékén – 2019 tavasza.

*A feltüntetett, 6839-es illetve a 9901-es befogadóképesség nem tartalmazza az öreg lelátón található, vendégszurkolóknak fenntartott 500 férőhelyet.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies