Back to top

A jövőben elektronikus sorsolással választják ki az uniós pályázatok értékelőit

Publikálva: 2017, szeptember 29 - 07:59
A 10 millió eurót meghaladó projektek esetében kötelező lesz kikérni az illetékes szakértők véleményét és a projektértékelők elektronikus sorsolással kerülnek kiválasztásra – közölte csütörtökön Pozsonyban megtartott sajtótájékoztatóján Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.

Peter Pellegrini, miniszterelnök-helyettessel közösen bemutatatták az uniós pénzügyi alapok merítésének átláthatóbbá tételét célzó akciótervet, amelyet a kormány szerdai ülésén fogadott el.

„A közelmúlt tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy a jövőben elektronikus sorsolással választják majd ki az uniós pályázatok értékelőit, s egyaránt növelni fogjuk a pályázatértékelők szakmai tudással összefüggő követelményeket. Azt akarjuk, hogy a jövőben véletlenül sem fordulhassanak elő olyan esetek, hogy egy kardiológus dönt majd egy acélipari projektről" – magyarázta Fico.

A 10 millió euró feletti projektek esetében kötelező lesz a szakemberek egész csoportja által történő értékelés és véleményezés. „Az illetékes irányítóhatóságok kénytelenek lesznek úgy összeállítani a pályázati felhívásokat, hogy kiszűrjék az újonnan alapított cégeket, vagy a mesterségesen bővítetett vállalkozási tevékenységet. A múltban már találkoztunk ilyen spekulációkkal, ezért most erre is reagálunk" – hangsúlyozta a kormányfő.

Az uniós források jobb felhasználását segítő másik fontos lépés a lehető legnagyobb mértékű egyszerűsítés. „Úgy érezzük, hogy a bürokrácia és az ellenőrzést mértékét illetően még tovább is léptünk annál, amit megkövetel tőlünk az európai standard" – jegyezte meg Fico.

Hozzátette, hogy a pályázatok kiírásánál már bevezették a kétfordulós projektértékelő rendszert. „A nem visszatérítendő támogatásokat elektronikusan lehet igényelni, s megpróbáljuk a múltban általunk is bevezetett bürokráciát maximálisan csökkenteni, hogy minél több, jelenleg még papír alapú ügyintézést az elektronikus váltson fel"- jelezte a miniszterelnök.

„A korrupció nem kerülte el Szlovákiát, ahogyan nem került el a többi európai országot sem. Nagy a különbség a valós és a vélt korrupció és a között, fontos, hogy az emberek ezt a jelenséget hogyan ítélik meg, ezért az én felelősségem erre keményen reagálni "- fogalmazott a kormányfő.

Pellegrini szerint az új intézkedéseket 2018 márciusáig fokozatosan vezetik majd be és azok érinteni fogják a források merítésének összes folyamatát és területét. „A szerdán jóváhagyott dokumentum, amely az uniós források merítésének módját szabályozza, már megtalálható a kormányhivatal internetoldalán. Az elkövetkező időszakban közzétesszük a részletes végrehajtó előírásokat és szabályzatokat is" – ismertette Pellegrini.

Az uniós pénzügyi alapok merítésének átláthatóbbá tételét célzó akcióterv, melyet a kormány szerdai ülésén fogadott el, komplex intézkedéscsomagot tartalmaz, melyek szabályozzák a kétfordulós pályáztatás folyamatát, az elektronikus kommunikációt, valamint intézkedéseket fogalmaz meg a kiértékelés átláthatóbbá tételére.

Az akcióterv összesen 38 különböző intézkedést fogalmaz meg, melyek 26 területet érintenek. Megvalósításukért a kormányalelnökének informatizálásért és beruházásokért felelős hivatala felel majd.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság, ekonomika
Cookies