Back to top

Jövő héten ülésezik a Magyar Állandó Értekezlet és a diaszpóratanács

Publikálva: 2017, október 31 - 12:37
Jövő héten csütörtökön és pénteken tartja éves ülését Budapesten a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), mindkét rendezvény Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődik.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden újságíróknak elmondta: az előző évekhez hasonlóan a Máért dönt a következő tematikus évről, s amennyiben elfogadják a javaslatot, 2018-ban a középpontba a külhoni magyar családok kerülnek.

A zárónyilatkozatban, amelyet az ülés végén fogadnak el, idén is összegezik az elmúlt év külhoni magyarságot érintő legfontosabb történéseit.

Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: a diaszpóratanács ülésén a tavalyi 75-el szemben idén már 93 tömörülés vesz részt. A tanácskozáson szintén beszámolnak a nemzetpolitikai terület vonatkozó programjairól.

A helyettes államtitkár kifejtette: a magyar diaszpórastratégiában négy fejlesztési irányt jelöltek ki, így az oktatás és a hétvégi iskolák fejlesztését, az anyaország és a diaszpóra gazdasági kapcsolatainak fejlesztését, a diaszpóra diplomáciai eszközeinek fokozott felhasználását, az emigrációs és diaszpóraközpont létrehozását.

Elmondta: jövőre pályázatot hirdetnek a hétvégi magyar iskolák működésének, infrastrukturális feltételeinek javítására. Közlése szerint világszerte 213 ilyen intézmény van, számukra igényeiket felmérendő kérdőívet küldtek szét. Emellett nyílt pályázatot hirdetnek a diaszpóra szervezetei számára, és a Rákóczi Szövetséggel közösen diaszpóra táboroztatási program indul, amelynek során 10 tematikus táborba lehet jelentkezni.

Mind az MDT, mind a Máért ülésén bemutatják a Minority SafePack nevű kezdeményezést is, amely új esély a nemzeti kisebbségek védelmére az Európai Unióban. Az ülések helyszínén lehetőség lesz a kezdeményezés aláírására is.

Potápi Árpád János jelezte azt is, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság emlékéve jövőre várhatóan Mátyás király köré szerveződik.

Az államtitkár kérdésre a külhoni magyarok szavazásáról azt mondta: eddig 300 ezren regisztráltak. Szerinte azonban ez a szám még tovább növelhető. Lát mozgásteret a ténylegesen szavazók számának növelésében, ezt - mint mondta - közelíteni kellene a száz százalékhoz.

Grezsa István kormánybiztos többek között arról számolt be, hogy óriási az érdeklődés a Kárpátalján nem magyar ajkúaknak szervezett magyar nyelvtanfolyamok iránt. Eddig 13 ezren iratkoztak be, s csak azért nem tudnak többet szervezni, mert nincs elég nyelvtanár.

A kormánybiztos kitért az óvodafejlesztési programra is, amely két lépcsőben valósul meg. A keretösszeg 38,5 milliárd forint, ebből 150 új intézmény létesül, 450-500 óvodát pedig felújítanak.

Jelenleg 1674 magyar óvoda és több mint 54 ezer magyar óvodás van a Kárpát-medencében.

Forrás: MTI
Fotó: Patterman Renáta

Ezt már olvasta?

Cookies