Back to top

Jövő hét végéig osztják a segélycsomagokat

Publikálva: 2017, május 23 - 17:08
Az idén második alkalommal, ezúttal Dunaszerdahelyen kezdődött az élelmiszercsomagok osztása a szociálisan rászoruló családok számára.

Az Európai Unió által támogatott program keretében, a Munka, szociális és családügyi hivatalok által összeállított lista alapján a Dunaszerdahelyi járásban 625, köztük 170 dunaszerdahelyi család jogosult élelmiszer alapcsomagra. Ez a járási szinten több mint 1000 csomag ugyanolyan összetételű, mint a korábbi alkalmakkor: száraz tésztákat, cukrot, olajat, lisztet, konzerveket és egyéb alapélelmiszereket tartalmaz. Az idén először higiéniai csomagot is osztanak, a járás 384 családja kap szappant, sampont, fogkrémet és fogkefét tartalmazó segélycsomagot. Ahogy márciusban, most is a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász munkatársai segédkeznek a segélycsomagok osztásában.

Bugár Györgytől, a Karitász vezetőjétől megtudtuk, hogy azok a családok és egyének, akik a járás településein, a kijelölt időpontban és helyszínen valamilyen oknál fogva nem tudják átvenni a csomagot, átvehetik azt 2017. június 2-án délelőtt 10:00 órától a Karitász dunaszerdahelyi központjában, a Bacsák utca 1. szám alatt.

Ezt már olvasta?

Cookies