Back to top

Jóváhagyták a város költségvetését

Publikálva: 2023, január 24 - 18:54
Dunaszerdahely város képviselő-testülete január 24-én tartotta soros, harmadik ülését – a plenáris ülésen az önkormányzati képviselők többek között megszavazták városunk 2023-as költségvetését.
Jóváhagyták a város költségvetését

A testületi ülés elején Hakszer Roland indítványozta, hogy vegyék fel az ülésrendbe a képviselők díjazásának programpontját, amelyet a többség nem támogatott. Horony Ákos képviselői indítványára elnapolták a városatyák a városi tulajdonú cégek irányító és ellenőrző szerveinek az összetételéről szóló programpontot – amelyet korábban, a 2022. decemberi ülésen sem vitattak meg.

Ezt követően a testület Dunaszerdahely Város költségvetésének 2023-as évi javaslatát hagyta jóvá.

Hájos Zoltán polgármester ennek kapcsán elmondta, hogy

a kormány populista, nem rendszerszerű intézkedései szűkítették az önkormányzatok mozgásterét, ugyanakkor növelték a bizonytalanságot. Például az adóbónusz bevezetésével több mint 800 ezer euróval csökken Dunaszerdahely város részadóiból származó bevétele, a másik oldalon pedig az elszabadult energiaárak és az infláció komoly döntések meghozatalára, megszorításokra kényszerítik az önkormányzatot. A polgármester hozzátette, a beterjesztett költségvetésben fő prioritásokat határoztak meg, a racionális gazdálkodás figyelembevételével. Ezek közül kiemelte, hogy a szükséges a városi intézmények zökkenőmentes működését, így az óvodák, az iskolák és a szociális intézmények megfelelő energiaellátását biztosítani.

Elmondta, hogy az elkezdett, európai uniós támogatású pályázatokat folytatni fogják, de figyelmeztetett arra is, hogy a város kamatterhei az infláció miatt várhatóan több százezer euróval emelkedhetnek. Rámutatott azonban, hogy az előterjesztett költségvetésben az előző évhez képest megemelkedett összeggel lehet majd számolni, vagyis a kulturális, a sport és a szociális pályázatokra összesen 257 ezer eurót tudnak elkülöníteni.

A polgármester hozzátette, a kialakult válsághelyzetben sajnos több esetben is megszorításokra fognak kényszerülni, például a városi intézmények megkapták a spórolás lehetőségeit tartalmazó utasításokat is.

Azzal is számolniuk kell, tette hozzá, hogy a költségvetés kialakított sarokszámai minden bizonnyal igazítva lesznek az év során. A 2022-es évet április magasságában tervezik lezárni, és az ott megspórolt többletet az idei évi költségvetésbe be fogják tudni vonni.

Komoly időszaknak nézünk elébe, hangzott el az ülésen, ami jelentős kihívásokat tartogat az önkormányzatok, így Dunaszerdahely számára is.

A költségvetés elfogadása után a 2022. decemberében befejezett ellenőrzések eredményeit ismertették az ülésen, majd egyes parcellák eladásáról vagy cseréjéről döntöttek a városatyák.

Jóváhagyták a város tulajdonában lévő, nem lakás jellegű helyiségek díjmentes kölcsönzését a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ részéről az NFG klub felé, valamint városi tulajdonában lévő, nem lakás jellegű helyiségek bérleti szerződésnek a meghosszabbítását a Vámbéry Ármin, a Szabó Gyula, a Smetana ligeti és a Kodály Zoltán alapiskolákban.

A testület jóváhagyta Dunaszerdahely Város temetői működési rendjének 7. sz. függelék-módosítását, így

a városi temetőkben a sírkeretek árát a korábbi 229 euróról 275 euróra, a dupla sírkereteket pedig 314 euróról 377 euróra emelték.

Szavaztak a város alkalmazottaira vonatkozó etikai kódexről, illetve jóváhagyta a plénum a „Közhasznú szolgáltatások, általános közhasznú célok és közhasznú célok támogatása 2023” program keretösszegét is. Ezzel a város költségvetéséből odaítélhető támogatásokra lehet majd a kérelmeket beadni, a város honlapján közzétett elektronikus űrlapon keresztül.

Amíg korábban a kérvényeket január végéig lehetett leadni, addig a most elfogadott költségvetés fényében ez az időszak most 2023. január 30-a és a 2023. február 28-a közötti időszakra módosul. 

Az egyebek programpontban szó esett a parkolásról is – itt megtudhattuk, hogy a következő testületi ülésen ismét finomítani fogják a parkolási rendeletet, igyekezve eleget tenni a beérkező kéréseknek, a személyautók és a dunaszerdahelyi családok parkolási igényeinek a figyelembevételével.

Nagy Attila

Ezt már olvasta?

Cookies