Az alapiskolákban pénteken félévi szünet szakítja meg a tanítást, így a szülőknek aznap már biztosítaniuk kell a gyermekek otthoni felügyeletét.
Egyedül a Szent János Egyházi Alapiskolában van már hétfőtől – az Oktatási Minisztérium 5/2005 útmutatója 5. fejezetének 2. pontja értelmében – egészen február 2-ig (csütörtökig) az influenzajárvány miatt tanítási szünet (majd február 3-án félévi szünet, illetve február 6-án, hétfőn tanítónap van az egyházi iskolák tanítói számára).
Sokan várják, vagy éppen kevésbé nagy örömmel készülnek a félévi bizonyítvány átvételére – a szakemberek minden esetben azt tanácsolják a szülőknek, a jegyek megnézésekor ne essenek neki egyből a gyerekeiknek, hanem több mindent mérlegelve tekintsenek, és mindenképp higgadtan, a jegyekre.
A kamaszpanasz.hu tippeket is ad a félévi bizonyítvány jegyeinek kijavítására – ráadásul a szülőket célozza az írás. Innen idézzük:
10 tipp a félévi bizonyítvány jegyeinek kijavítására
„Mindenkivel megtörténhet. Talán tisztában volt vele, hogy gyermekének gondjai vannak bizonyos tárgyakkal, és éppen ezért korrepetálásra is jár. De az is lehet, hogy sokkolja, amikor belenéz a félévi bizonyítványba, és kiderül, hogy nincs minden rendben. Pedig gyermeke eddig ezt állította, mikor Ön rákérdezett, mi újság van az iskolában.
A félévi bukás vagy egy-két jegyromlás bár csalódást keltő lehet, még nem a világ vége, és könnyen segíthetünk a gyermekünknek, hogy az év végi bizonyítvány jobban sikerüljön. Íme, néhány tipp, mellyel segíthet gyermekének kijavítani a félévi bizonyítványt.
1. Találjon valamit, amit megdicsérhet!
Hogyan segíthet gyermekének a tanulásban? Valószínűleg gyermeke számít arra, hogy Ön csalódott lesz, vagy leszidja. Bár minden bizonnyal dühös vagy csalódott, találjon valamit, amivel megdicsérheti. Lehet, hogy gyermeke javított a rajz vagy az ének jegyen, esetleg történelemből dicséretet is kapott. Jegyezze ezt meg neki, így motiválhatja, hiszen valószínűleg az önbizalma jelen pillanatban amúgy sincs a csúcson.
2. Dolgozzanak közösen a problémás tárgyakon!
Mondja el gyermekének, hogy segít, együtt tanul vele. Próbáljanak meg kitalálni egy stratégiát, amivel hatékonyabbá tehetik a tanulást. Racionális, elérhető célokat tűzzenek ki a második félévre! A külön tanár jó megoldás lehet, bár nem minden gyermek szereti. Kezdetnek az is jó, ha beszél a tanárokkal az iskolában, és érdeklődik a lehetséges alternatívákról.
3. Beszéljen a kamasz tanáraival!
A probléma nem oldódik meg, ha homokba dugjuk a fejünket, de azzal sem, ha a tanárokat hibáztatjuk. Kérjen időpontot, és menjen el egy-egy fogadóórára a gyermeke tanáraihoz. Beszéljen velük, és kérdezze meg, hogy mi állhat a rossz jegyek hátterében. Lehet, hogy gyermeke nem készít házi feladatot, vagy túlizgulja a dolgozatot, esetleg bizonyos témaköröket nem ért, vagy gondja van a memorizálással.
Egy tanár másképp látja a diákot, mint Ön a gyermekét. A különböző perspektívák segítenek, hogy a leghatékonyabb megoldást találják meg a gyermek teljesítményének javítására.
4. Legyen rendszeres tanulóidő!
Sokszor az is hasznos lehet, ha minden nap fél órát a gyermekével tanul, kikérdezi és segít. Beszéljenek meg egy időpontot. Így minden este le tud ülni a gyermekével: kérdezze ki, ismételjenek, beszéljék át a problémát okozó témát! Ezek a tanuló-idők azonban könnyen fordulhatnak veszekedésbe, ügyeljen arra, hogy ne szidja a gyermekét. Motiválja gyermekét, hiszen minden kezdet nehéz. Ha úgy érzi, Ön nem tud segíteni, kérjen segítséget mástól!
5. Találják ki, mi a kamasz számára legmegfelelőbb tanulási stílus!
Minden gyermek máshogy tanul. Van, aki vizuális, és van, aki hallás alapján jegyzi meg a dolgokat. Fedezzék fel, hogy a gyermeke miként tud a leghatékonyabban tanulni. Így már sokkal könnyebb lesz a megfelelő stratégiát kitalálni. Tájékoztassa gyermeke tanárait is, így ők is könnyebben és hatékonyabban tudnak majd foglalkozni vele.
6. Tanulási nehézségek
Hogyan segítsünk a gyerekünknek tanulni?
A záróvizsgákra, az érettségire történő felkészülés igen nagymértékű szorongást, izgalmat, idegeskedést tud okozni a középiskolásoknak. Habár a gyerek saját felelőssége, hogy megfelelően felkészüljön, tanuljon a vizsgáira, azért a szülő is sokat segíthet gyermekének, hogy eredményes legyen a vizsga.
Ha úgy érzi, hogy gyermeke valamilyen tanulási nehézséggel (például diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia vagy hiperaktív figyelemzavar) küzd, ne habozzon, vizsgáltassa meg. A tanulási nehézség semmit nem von le gyermeke intelligenciájából, és megfelelő módszerekkel kezelve a gyermeke ugyanolyan teljesítményt hozhat, mint azok a társai, aki nem küzdenek efféle nehézségekkel.
7. Motiváció
Mindig keressen és találjon alkalmat a gyermeke motiválására. A büntetés és a szidás soha nem vezet eredményre. A számítógéptől való eltiltás sem vezet jóra, inkább találjon olyan programot vagy játékot, amely szórakoztató módon segíthet a gyermekének a tanulásban. Találja ki, hogy mivel jutalmazza, ha sikerül javítania, ahelyett, hogy a gyengébb eredmények miatt büntetné.
8. A testmozgás is fontos
Ha egész nap a könyv felett görnyed a gyermeke az iskolában, és otthon is csak a tanulásra van 'kényszerítve', az nem biztos, hogy a legjobbat hozza ki belőle. Figyeljen arra, hogy gyermeke testmozgással is töltsön időt. Írassa be valamilyen edzésre, vagy menjenek el együtt sétálni. A mozgás felpörgeti a szellemi teljesítményt, így a gyermeke nem csak egészségesebb lesz, de a teljesítménye is javulni fog.
9. Nézzék át a kamasz időbeosztását!
Tanulmányozza át a gyermeke időbeosztását. Lehetséges, hogy a rengeteg klub, sportolás, verseny, zongoraóra, és egyéb elfoglaltság a gyermek tanulási teljesítményének rovására megy? A szabadidő nagy kincs, és mindenkinek szüksége van időnként egy kis kikapcsolódásra.
10. Mindig dicsérje meg gyermekét!
Amikor csak lehet, mindig dicsérje meg a kamaszt, és értékelje az igyekezetét. Sokszor egy jó szó többet ér, mint a noszogatás és a könyv felett ülés. Jutalmazza meg gyermekét az igyekezete miatt, (például, ha javít a matekjegyén vagy esetleg egy jó jegyet hoz haza, de ugyanez igaz az iskolán kívüli tevékenységekre is) vigye el a kedvenc helyére, vagy főzzön neki valami különlegeset!”
(Forrás: kamaszpanasz.hu, Gy. R., healthcentral)
Ezt már olvasta?
Németországi szakképzési helyekkel bővíti a lehetőségeit a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magán Szakközépiskola
A dunaszerdahelyi magániskola már sokadik alkalommal...