
Május elsejével hivatalosan is megnyílik az óvodai beiratkozás. A törvényes képviselők 2026. május 1-je és 31-e között nyújthatják be gyermekeik jelentkezését a választott oktatási intézményekbe. A legnagyobb újdonság, hogy az ePrihlášky rendszerének köszönhetően idén már a legkisebbek esetében is lehetőség nyílik a teljesen online ügyintézésre.
Kevesebb papírmunka, több kontroll
A tárca tájékoztatása szerint az új rendszer nemcsak kényelmesebb, hanem költséghatékonyabb is. Tomáš Drucker oktatási miniszter hangsúlyozta: a cél az, hogy a szülők stresszmentesen, „egy ablakos” ügyintézéssel tudják leadni a jelentkezéseket.
Az elektronikus felület legnagyobb előnye, hogy a szülőknek elég egyszer kitölteniük az adatokat és feltölteniük a szükséges mellékleteket – például az orvosi igazolást –, akkor is, ha több óvodát jelölnek meg. Ez azt is jelenti, hogy az orvosi igazolásért nem kell minden intézmény számára külön fizetni, elegendő egyetlen példányt beszkennelni vagy lefotózni. Az online felületen a szülők folyamatosan nyomon követhetik, éppen melyik fázisban van a gyermekük felvételi kérelme.
Ki számára kötelező az óvoda?
Bár az óvodákba már két-három éves kortól felvehetők a gyerekek (szabad kapacitás esetén), van egy korosztály, amely számára nem opció, hanem kötelesség a részvétel. Azoknak a gyerekeknek, akik 2026. augusztus 31-ig betöltik az ötödik életévüket, a részvétel az óvodai nevelésben kötelező.
Hogyan vágjunk bele? – Lépésről lépésre
A folyamat egyszerűbb, mint gondolnánk, de érdemes odafigyelni a részletekre:
Választás: Az eprihlasky.iedu.sk portálon minden állami, egyházi és magánóvoda megtalálható. Állítsuk fel a sorrendet aszerint, hová szeretnénk leginkább beíratni a gyermekünket.
Orvosi vizit: Keressük fel a gyermekorvost, aki kiállítja az egészségügyi alkalmasságról szóló igazolást. Fontos, hogy ezen szerepeljenek a kötelező oltásokra vonatkozó adatok is.
Online regisztráció: A portálon végzett gyors regisztráció után töltsük ki az adatokat, csatoljuk a dokumentumokat és küldjük be a jelentkezést.
Döntés: Az óvodák 2026. július 8-án teszik közzé a hivatalos döntéseket az elektronikus hirdetőtáblákon.
Akik maradnának a hagyományos módszernél, azoknak továbbra is elérhető a papír alapú jelentkezési ív, ám a minisztérium a gyorsabb feldolgozás érdekében az elektronikus utat javasolja. Ha valaki elakadna a rendszerben, a minisztérium call centere és egy chatbot is segíti a tájékozódást.
Oktatási Minisztérium, -dszi-
Ezt már olvasta?
Április 1-től indul az eJelentkezés az alapiskolák számára, a call center a húsvéti ünnepek alatt is elérhető
Április 1. és 30. között lehet elektronikusan benyújtani...
