Back to top

Jól sikerült évet hagy maga mögött a Partnerség a Képzésben társulás

Publikálva: 2020, január 29 - 15:44
A PARTNERSÉG A KÉPZÉSBEN Polgári társulás eredményesen folytatta 2019-ben is a 2007-ben elindított a „Partnerség a regionális oktatásban” saját projektjét, melyet az elmúlt évekhez hasonlóan a regionális oktatás résztvevőinek, mint például a szülők, tanulók, pedagógusok, iskola, óvoda és egyéb oktatási intézmeny fenntartók, szakalkalmazottak igényeihez igazítottak.
Jól sikerült évet hagy maga mögött a Partnerség a Képzésben társulás

A társulás az elmúlt évet úgy tervezte, hogy jelentősen több segítséget szeretetne nyújtani a regionális oktatás résztvevőinek nem csak akreditált képzések, hanem közhasznú felvilágosító vagy szakmai előadások, konferenciák szervezésével.

„Ez szerény lehetőségeinkhez mértem sikerült is. Megszerveztünk egy egész napos előadást, amely a 2019. szeptember 1-től érvénybe lépett ún. pedagógusokról és szakalkalmazottakról szóló új törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb jogszabályok mindennapi alkalmazást volt hivatott elősegíteni a gyakorlatban az érintettek számára Karácsony Katalin tolmácsolásában. Az előadás közel 100 résztvevőjének a Dunaszerdahelyi Agrár Kamara épületének nagy ülésterme adott otthont” – jelezte a társulás elnöke, Balogh Szilveszter.

Részben a Dunaszerdahely Város Önkormányzatától nyert támogatásnak valamint önerő felhasználásával két díjmentes előadást is sikerült megszervezniük.

„Ezeken Panni néni, vagyis Kulcsár Mihályné (LOGO PED KM BT, Bicske), a magyarországi modern fejlesztőpedagógia megteremtésének egyik első képviselője, a komplex mozgásterápia kidolgozója és alkalmazója a leggyakoribb tanulási zavarok típusairól és kezelésükről adott elő. Mindkét előadás Dunaszerdahelyen valósult meg a Vámbéry Ármin Alapiskolában, a regisztráció alpaján maximális 50 létszám mellett.”

A polgári társulás tevékenységéről, képzéseiről, valamint egyéb aktivitásaikról honlapjukon, a dunaszerdahelyi.sk hírportálon és egyéb médiában lehet tájékozódni.

Ezt már olvasta?

Cookies