Jókai Tibor emlékére

Ott voltam az esküvőjén és családja minden jeles ünnepségén. A meghitt családi találkozások felejthetetlenek voltak mindannyiunk számára. Mindig örültünk, ha viszontláttuk egymást. Tibor olyan volt nekem és családomnak, mint egy testvér, amellett a legjobb barát és később kolléga. Betegsége alatt úgy aggódtam érte, mint saját gyerekemért. Ugyanakkor büszke voltam rá mint magyartanára azért, amit véghezvitt és ahova pályáján eljutott.

Hiányozni fognak a rendszeres hosszú esti telefonbeszélgetéseink. Fülembe cseng érces hangja, sajátos beszédstílusa, érzem a felém áramló őszinte közlékenységét, aggódását sorsa alakulásáról. Megvallottuk egymásnak, hogy a jövőt nélküle ne m tudjuk és nem akarjuk elképzelni. Erősen akartuk, hogy ragaszkodjon az élethez és azokhoz, akiket szeret és akik Őt szeretik.

Így írt nekünk: „Húsvét van, húsvét vasárnap, lehet, hogy kicsordul szememből a könny, és utána mosolyogni fogok. Húsvét hétfőn egy pillanatra megáll az idő...“Válaszunk így szólt: Legnagyobb szeretettel üdvözlünk húsvét vasárnapján, kívánjuk ne érezd magad egyedül, mert mi Veled vagyunk. Mi bíztunk a csodában, hogy velünk marad, s megéri, hogy Ágnes leányát ő kíséri be esküvőjén a komáromi református templomba. Hogy Máté fia milyen szakot választ. Ezek voltak titkos vágyai. Csodáltam a pedagógus szövetség iránti elkötelezettségét. Szerette a hivatását, ennek élt. Ugyanakkor nagyon családszerető ember volt.

Úgy terveztük, hogy a nyáron Ő és felesége valamint én és párom együtt megyünk Erdélybe a „rokonokhoz“, később Kárpátaljára barátainkhoz. Amit még elmondott nekem, hogy nagyon örül, hogy Jóska testvérével és családjával meghitt, jó kapcsolata volt. Természetesen hasonlóan érzett sógornője, Ildikó és anyósa, a „mamma“ iránt is. Hálát adunk a sorsnak, hogy megismerhettük Jókai Tibort, a tiszta nyitott szívű, igaz embert, a példás családapát és férjet, testvért, kollégát, barátot. Szívünkben megőrizzük Őt. Osztozunk azok fájdalmában, akik szerették Őt.

Nyugodj békében!

Molnár Ilona