Publikálva: 2017, január 2 - 14:06
Kívánni sem lehetett szebb időt december 31-ére, napsütésben, alig pár fokos fagyban jöttek össze a futást kedvelők a szabadidőparkban. Az idei szilveszteri futásra 336-an regisztráltak, kicsik és nagyok, egyének, családok, baráti társaságok, csapatok. Vajas Roland, a futást szervező Csallóközi Marathon Club elnöke nagy örömmel mondta el, hogy ugyan bíztak benne, hogy az idén többen jönnek búcsúztatni az óévet, mint tavaly, de ekkora lelkesedésre ők sem számítottak. Akik teljesítették a távot, oklevelet, illetve egy kerámia érmet kaptak ajándékba. Az érem érdekessége, hogy ha a résztvevők négy éven keresztül gyűjtik őket, egy négylevelű lóhere áll össze belőlük, majd az ötödik évben a lóhere „szárát” vihetik haza emlékbe. A klubelnök hangsúlyozta, hogy a szilveszteri futás nem erőnléti verseny, inkább egy kellemes, levezető futás, melynek a lényege, hogy mind többen szeressék meg a sportot, és jó társaságban élvezzék a mozgás örömét a szabad levegőn.
| Táv | Résztvevők |
| 200 m | 49 |
| 1 km | 81 |
| 3 km | 76 |
| 5 km | 130 |
További felvételeink Képgalériánkban találhatók.
Ezt már olvasta?
Szép eredmények a Szlovák Karate Kupán - Bronzérem Dunaszerdahelyre
A Motobu Kai White Raven Karate Klub Dunaszerdahely öt...
Ezüstérem, amely történelmet írt – Debre Viktort köszöntötték a szombati mérkőzésen
A szombati mérkőzésen különleges pillanatnak lehettek...