Back to top

A jelent megörökíteni, és továbbadni a jövőnek

Publikálva: 2017, január 29 - 11:55
A Csallóközi Múzeum kiállításainak idei évadát Szabó László fotóművész FotoDialógus című tárlata nyitotta meg január 26-án a múzeum kiállítópavilonjában.

A Polák László ekecsi polgármester védnöksége alatt megnyíló fotókiállítás közönségét a múzeum munkatársa, Bevilagua Olga köszöntötte.

A gútai születésű, Komáromban élő, s az ottani Duna Menti Múzeum főállású fotósaként dolgozó Szabó Lászlót előbb Csütörtöky József, a Duna Menti Múzeum igazgatója köszöntötte, majd a tárlatot, illetve a művészt Keppert József, a Galántai Fotóklub tiszteletbeli elnöke és Szabó Béla, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alelnöke méltatta.

Csütörtöky József kiemelte, mint munkatársnak, külön megtisztelő feladat Szabó László tárlatát köszönteni, majd Keppert József beszélt a művészről, aki már az 1980-as évek végén is készített művészfotókat, amelyeken a modelleket és a természet csodáit is előszeretettel idézte meg.
Szabó Béla, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alelnöke pedig a jubiláló, 50 éves barátját köszöntötte. Visszaemlékezett arra az időkre, amikor a fotósszakma átalakulását megérték, s amikor a fotózás még művészi kiváltság volt. Ma, mint mondta, a digitálisan, millószámra elkészült képek tömkelege még a minimális szintet sem üti meg. Ebből emelkedik ki azoknak a kis csoportja – köztük van Szabó László is –, akik a fotógráfiát művészi szinten művelik. „Képei pillanatokat, gondolatokat örökítenek meg, az alkotó látását a maga koráról, életéről.”

A kiállításon többek között részt vett dr. Zsigmond Tibor, a Csallóközi Múzeum igazgatója, illetve Polák László ekecsi polgármester, aki ugyancsak köszöntötte a jubiláló művészt.

A kultúrműsorban pedig Horváth Zsuzsanna, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola pedagógusa bűvölte el fuvolajátékával a kíváncsi látogatókat.

A tárlat február 25-éig látogatható.

További képeinket galériánkban tekinthetik meg!

Ezt már olvasta?

Cookies