Back to top

Járványügyi „szemaforral” kezdenek az óvodák is

Publikálva: 2020, augusztus 25 - 10:54
Nem csak az iskolákban, hanem az óvodákban is rendhagyó módon indul az új tanév – az oktatási minisztérium járványügyi „szemafort”, vagyis háromfokozatú intézkedési terveket dolgozott ki, figyelembe véve a koronavírus okozta egészségügyi veszélyhelyzet romlásának lehetőségét. Ezek az alábbi szabályok ajánlások, ugyanis a konkrét, intézményre vonatkozó óvintézkedéseket – a polgármester általános rendelete alapján – minden egyes óvoda igazgatója maga teszi majd közzé saját internetes felületén.
Járványügyi „szemaforral” kezdenek az óvodák is

Ha a gyermek vagy alkalmazott megbetegedésének a gyanúja felmerül, a szülő, illetve az alkalmazott (és nem az igazgató) előbb a gyermekorvost, körzeti orvost értesíti telefonon (az óvoda, a szülő, az óvodai alkalmazott közvetlenül nem értesíti a Regionális Közegészségügyi Hivatalt).

Korlátozni kell az osztályok, személyek közötti érintkezéseket, illetve minden eseményt a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának aktuális előírásaival összhangban szükséges majd megszervezni.

Szükséges az ovikban is betartani a „kezek – védőtávolság – szájmaszk” alapelveit az egyes fázisok utasításai alapján. A gyűjtőosztályokban a lehetőségekhez mérten nem javasolt az oktatás, illetve a tanév elején az óvodának ki kell jelölnie egy helyiséget a közvetlen elkülönítésre.

Zöld fázis

  • A zöld fázisban a gyerekek hőmérsékletének mérése ajánlott a belépéskor, számukra azonban nem kötelező a szájmaszk viselése. 
  • A pihenőidőnél az egyes fekhelyek között a lehetőségekhez mérten megfelelő távolságot kell biztosítani.
  • Az étkezésnél a lehetőségekhez mérten az osztályonkénti étkezést kell bebiztosítani, vagyis az osztályok az ebédlőben nem keveredhetnek. 
  • A COVID-19 tüneteinek észlelésénél a gyermeket azonnal elkülönítik, és értesítik a szülőt.
  • A szülők csakis szájmaszkban léphetnek be az épületbe – azt is minimális időre.

Narancssárga fázis – személyek megbetegedésének gyanúja

  • A narancssárga fázisban a gyerekek hőmérsékletének mérése ajánlott a belépéskor, a szájmaszk viselése továbbra sem kötelező. 
  • A szülők minimális időre csak szájmaszkban léphetnek be az épületbe.
  • A pihenőidő és az étkezés feltételei ugyanazok, mint a zöld fázisban.
  • A megbetegedés gyanújánál a gyermekkel szoros kapcsolatban állók házi elkülönítését a Regionális Közegészségügyi Hivatal vagy a körzeti orvos indítványozza, meghatározott időre. Az óvoda a zöld fázisba csak a Regionális Közegészségügyi Hivatal vagy a körzeti orvos irányításával térhet vissza, illetve veszélyhelyzet esetén a piros fázisba lép a Regionális Közegészségügyi Hivatalának irányítása alapján.

Piros fázis – személyek megbetegedése

  • Kötelező a gyerekek reggeli szűrése (testhőmérséklet mérése), illetve szájmaszk nélkül kizálólag a saját osztályukban tartózkodhatnak – a többi belső helyiségben már nekik is szájmaszkot kell viselniük.
  • A pihenőidő és az étkezés feltételei ugyanazok, mint az előző fázisokban.
  • A szülők a gyermeket az osztály bejáratánál adják át – az óvodában minimális időt tartózkodhatnak.
  • Megbetegedés esetében azonban, ha az összes igazolt fertőzött gyermek és alkalmazott egy osztályból van, házi elkülönítésre kell küldeni az egész osztályt és az adott alkalmazottat.
  • Amennyiben a fertőzött gyermekek különböző osztályból vannak, az óvoda a Regionális Közegészségügyi Hivatal utasításait kell kövesse, amely mérlegelheti az egész óvoda bezárását.

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies