A rendezvényen emlékéremmel jutalmazták a véradókat, hogy így köszönjék meg önzetlen tettüket. Mint a bevezetőből kiderült, a díjazottak összesen több mint 4500 emberi életet mentettek meg, s egyébként a járásban a tavalyi véradók száma megközelítette az ezret. A folytatásban aztán az emlékérmek kerültek átadásra, azon véradók, akik több mint 10 alkalommal adtak vért bronz fokozatú érmet kaptak, ezüst fokozatban azok részesültek, akik több mint 20 alkalommal éltek a véradás lehetőségével.
Arany fokozatú emlékérmet a nők esetében a 30-nál, férfiak esetében a 40 alkalmat jelent. A gyémánt fokozat pedig nők esetében 60, férfiak esetében pedig 80 véradást. A Kňazovický-emlékéremben részesültek Tarcsi György (Csenke) és Mészáros Tamás (Csallóköznádasd), akik már több mint százszor adtak vért embertársaik megsegítésére. Összesen 61 személyt és társulást díjazták a csütörtöki ünnepi rendezvényen, köztük 18 volt dunaszerdahelyi lakhelyű.
Az elismeréseket a Vöröskereszt, valamint a díjazott lakhelyének vezetői adták át. A dunaszerdahelyieknek Hájos Zoltán polgármester és Bubniak Júlia hivatalvezető. A kulturális műsort pedig a nagyudvarnoki Búzavirág énekkar biztosította.
A dunaszerdahelyi djjazottak névsora:
Bronzfokozatú emlékérem:
Lukáš Palko, Zsoldos Péter, Pőcz Gábor, Pelikán Linda, Nagy Lívia, Póda Péter, Molnár Ferenc, Orbán Mária
Ezüstfokozatú emlékérem:
Mészáros Tamás, Marta Játziková
Aranyfokozatú emlékérem:
Nagy Attila, Krastenics Renáta, Mária Červenková, Varga Klaudia
Köszönőlevélben részesültek:
Egészségügyi Középiskola, Vasmera Terézia, Beáta Hvizdáková, Nemzeti Transzfúziós Szolgálat