Back to top

Jan Van Daele: Egy klub ereje mindig a csapatmunkában rejlik

Publikálva: 2022, december 29 - 13:29
„A végső cél nem más, minthogy a DAC szurkolók és játékosok is örömüket leljék a fociban.” Évzáró interjú Jan Van Daele sportigazgatóval, amelyben kitér a klub megújuló struktúrájára és a téli játékosmozgásra is.
Jan Van Daele: Egy klub ereje mindig a csapatmunkában rejlik

Hogyan értékeli a 2022-es évet a DAC szempontjából?
Egy nehéz évkezdet után, amely során a DAC-hoz nem méltó futballt játszottunk, túltettük magunkat a play-offon, s végül a nehéz idény örömtelin fejeződött be. Minden jó, ha a vége jó: ennek köszönhetően tiszta lappal vághattunk neki a 2022/23-as szezonnak, és az Európa Konferencia Liga selejtezőiben is jól teljesítettünk. Ezzel ellentétben a honi kupasorozatban – homonnai kirándulásunk során – egy borzalmas forgatókönyv valósult meg. Ebből szintén levontuk a tanulságot, s a konklúziók azóta is éreztetik jótékony hatásukat a klubon belül. Felejthetetlenek voltak a Besztercebánya és a Trencsén elleni idegenbeli összecsapások is. A kiszállás „rezsijét” a játékosok finanszírozták, s végül egy seregnyi sárga-kék szurkoló buzdított minket jobb játékra. A bajnokságban a jónak mondható, 2,11-es mérkőzésenkénti pontátlagot értünk el, így a második helyen telelünk. Sőt, 15 kapott góllal miénk a bajnokság legjobb védelme, 33 találatunk pedig a pontvadászat második legjobb mutatója – ráadásul a góllövőlista éllovasát is mi adjuk. Továbbá: mindössze két alkalommal szenvedtünk vereséget a bajnokságban, így a többi csapathoz viszonyítva a miénk a legalacsonyabb adat. Ezek biztató számok, melyek fényében bátran haladhatunk tovább az úton. Mindemellett az ETO FC Győr csapatának megvásárlásával a DAC egy „klubszövetség” része lett. A hazai szurkolók számára úgy tűnhet, hogy ennek a lépésnek nincs nagy jelentősége, de a klub napi működésére máris óriási hatással van a tény, hogy egy klubhálózat része lettünk. Jelenleg stratégiailag több százezer felvidéki magyart vagyunk képesekelérni – valamint a klubhálózat keretében bekerültünk több ezer anyaországbeli futballrajongó látómezejébe, akik Győr, Mosonmagyaróvár és Sopron környékén élnek. Ez nem azt jelenti, hogy az említett régiókban hirtelen mindenkiből DAC- vagy Győr-szurkoló lesz, de a szövetség például lehetőséget biztosít arra, hogy kart karba öltve kutassuk fel a tehetséges játékosokat és az edzőtehetségeket. A labdarúgás világában, ahol a nagy klubok és a kisebbek közti szakadék egyre inkább mélyül, jobban oda kell figyelni az „elit” tehetségek felkutatására. Mindezt azért, hogy elérjük a kitűzött célt – az új játékosok kinevelését, a folyamatnak persze része a klub anyagi stabilitásának a megteremtése. Amúgy a több klubot tömörítő klubhálózatok egyre jellemzőbbek a világban. Előnyük, hogy képesek hatékonyan összekapcsolni és összehangolni a megfigyelést és a toborzást, a játékosfejlesztést, a sporttudományt, az elemzéseket és az orvosi részlegeket – igazság szerint az elmúlt fél szezonban mi is ilyesmire törekedtünk.

Tudna mondani néhány konkrét példát arra, hogy ez miképp mutatkozik majd meg?
Létre szeretnénk hozni egy futballstratégiai vezetőséget, amelynek tagjai az egyes részlegek vezetői. Az első csapatból Adrian Guľa vezetőedző és Borbély Balázs asszisztens tájékoztatja a stratégiai vezetőséget az esetlegesen felmerülő gondokról. A Játékosfejlesztési Osztály keretében a DAC Akadémiáról Németh Krisztián a szakmai vonalat, Tornyai Martin a működési és szervezési részt képviseli. A sporttudománnyal, valamint elemzéssel foglalkozó és egészségügyi szakemberek a saját szakterületükön mind profik, akik adatbetekintéssel támogatják az egész klubot. Klubunk egykori játékosa, Szabó Ottó is tagja a csapatnak, mégpedig szenior fizikoterapeutaként. Ottó nagy szakmai tudással, kiváló kommunikációs készséggel és tapasztalattal rendelkezik, így napi szinten segíti az első csapat és az Akadémia munkáját. Martin Mikulič az elemzőrészleget képviseli, Martin Kojnok és Gábriš Csaba pedig óriási sportfilozófiai tudástárral rendelkeznek a fizikai felkészítéstől kezdve a játékosfejlesztésig bezárólag. Az esztendő során megfigyelő részlegünket is megújítottuk: Darázs Tamás például a MOL Vidi együttesétől csatlakozott hozzánk. Tamás a magyarországi és szlovákiai ifjúsági és a professzionális megfigyelés felelőse – képes volt egyszem maga kiépíteni egy jól működő hálózatot. A DAC Akadémián Lukáš Kondela, míg az ETO Akadémián a klubhoz nemrég csatlakozó Scherer Gábor segíti a munkáját. Megfigyelő részlegünket szabadúszók is segítik, akik specifikus tudással rendelkeznek. A futballstratégiai vezetőség új technikai igazgatóval, Marek Zahorčákkal bővült. Marek hatalmas tapasztalattal rendelkezik, egyaránt ismeri a hazai és a nemzetközi piacot. Fő feladata a DAC, a Somorja farmcsapat és az ETO FC Győr futballfilozófiájának az egybehangolása és a finomhangolása lesz: miáltal biztosítani tudjuk a különféle részlegek edzői és megfigyelői munkájának hatékonyságát. Napi szinten ő vezeti a megfigyelői és toborzási részleget; továbbá tagja lesz az átigazolási bizottságnak. Ez lehetővé teszi, hogy meggyőződhessünk arról: a fontos döntéseket minden fontos részleg támogatja. S hogy mi ezzel a célunk? Mindenekelőtt a profi csapattervezés. Konkrét példát említve, a téli felkészüléssel kapcsolatban az ETO és a DAC Akadémia eszmét cserél azokról a játékosokról, akik a DAC U19-es és az ETO NB III-as csapataiban készen állnak arra, hogy Somorjára kerüljenek. Csóka Bálint és Szolgai Máté a DAC első csapatával kezdik meg a felkészülést, akárcsak Csinger Márk, aki télen csatlakozik majd hozzánk. Szendrei Ákos ezzel ellentétes útra lép, miután visszahívtuk őt a Vidinél töltött kölcsönjátékából. Szó szerint mindegyik fiatal tehetségünknek szeretnénk megtalálni a helyét, odafigyelve arra, hogy maximalizáljuk a játékidejét és az eredményességét minden csapatban. Én komolyan hiszek a tehetséggondozásban, abban, hogy amennyiben egy tehetség megfelelő bánásmódban részesül – ami azt jelenti, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen van – annak ő maga és a csapat is csak a haszonélvezője lesz.

Ki irányítja a pályán kívüli munkát?
A klub média- és marketingrészlegét produkciós házunk irányítja Adam Pavella vezetésével, akit projektmenedzserekből álló gárda támogat. Adam tartja kézben a tartalomkészítést és kampányokat, míg a PR feladatokat Nagy Krisztián PR menedzser látja el. Ezenkívül van egy testületi részlegünk, amelynek az értékesítés, a HR, az adminisztráció, a létesítménykezelés és a pénzügyek a reszortja. A részleg műveleti és pénzügyi vezetője Slávka Kmeťová, aki mögött ott áll egy, elhivatott szakemberekből álló, remek csapat. Végül, de nem utolsósorban elnökünk, Végh Tibor ügyködik a futballdiplomácia területén, ő képviseli a klubügyeket a Szlovák Labdarúgó-szövetség és a Ligás Klubok Uniója szintjén.

Hogyan alakult az Ön szerepköre a leírt váltoások, valamint a professzionalizáció hatására?
A professzionalizáció több dolgot is takar, jelenti például a költségvetés optimális elosztását. Engem személy szerint hat évvel ezelőtt neveztek ki a DAC sportigazgatójának. A funkcióval természetesen felelősség is jár. Általában a sport- vagy futballigazgató a felelős a vezetőedző és a háttérstáb kiválasztásáért, közösen a vezetőedzővel kiértékeli a játékoskeret tagjait, kezeli a labdarúgók szerződéseit, de ő a karmestere a tehetséggondozásnak, alakítja a klubfilozófiát, továbbá gondozza a más klubokkal és ügynökökkel szövött kapcsolati hálót. A mindennapokban persze még sok minden mással is foglalkozom: mindennel, ami hozzájárulhat a klub fejlődéséhez. Egyébként a professzionalizáció a feladatok, a felelősségek specializációját és ésszerű elosztását is jelenti, ami a klub fejlődésének a szempontjából fontos. Mit mondjak, a sportmenedzsment sokarcú szereplő... Az egyik oldalon foglalkozni kell a technikai dolgokkal, de része a vezetőedzőknek nyújtott útmutatás, a tehetséggondozás, a másik oldalon a pénzügyi menedzsmenthez is köze van, a költségvetés elkészítéséhez, a tervezéshez, a joghoz, a válságkezeléshez, a kommunikációhoz, a PR-hoz. S végül, de nem utolsó sorban én vezetem az egyes tárgyalásokat, és az említett felelősségek javarészt az én kezemben futnak össze. Tapasztalataim ezidáig arra tanítottak, hogy a sportmenedzsment feladata az egész klubot szolgáló – elemzői, megfigyelői és orvosi – részlegek létrehozása, mert ezek hosszútávon is támogathatják az első csapatot. Fontos még az egyensúly kérdése, másképp olyan helyzetben találhatjuk magunkat, mikor is mindig egy ember aratja le a babérokat, majd rendre a többieket hibáztatják a sikertelenségekért. Egy klub ereje mindig a csapatmunkában rejlik! Mi például az új technikai igazgatóval megosztozunk a feladatokon, hisz az illetékességeink szorosan összefonódnak. Végső soron az én feladatom – persze, tulajdonosi jóváhagyással – végrehajtani a végső döntéseket, felügyelni az üzleti szempontok egyensúlyára. A végső cél pedig nem más, minthogy a DAC-szurkolók és játékosok is örömüket leljék a fociban. Hiszen nélkülük nincs játék! 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Jan Van Daele, DAC
Cookies