![Fotó: dac1904.sk / Lelkes Ernő Ján Bernát a DAC játékosa!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2024/j%C3%BAl/17/min_0.jpg?itok=7UM712TC)
Ján Bernát lett a DAC következő erősítése az új szezonra. Klubunk vezetősége megegyezett a KVC Westerlo együttesével a 23 esztendős kreatív középpályás a 2024/25-ös idény végéig szóló vendégjátékában, amely az esetleges átigazolási opciót is tartalmazza.
A Sároseperjesről származó (szül. 2001. január 10-én) futballistát már a diákkorosztályt követően kiszúrta a Zsolna, ahol az U17-es és az U19-es csapattal is bajnoki címet szerzett. Az ifjú „Sosonok” színeiben az UEFA Ifjúsági Ligában is pályára léphetett. A felnőttek élvonalában röviddel a 18. születésnapja után, 2019 márciusában mutatkozott be. Ugyanazon év nyarán már az ankét legfiatalabbjaként elnyerte július/augusztus hónap Legjobb játékosa címét. Három idény alatt a Zsolna színeiben 61 bajnoki mérkőzésen 15-ször volt eredményes, emellett 10 gólpasszt is kiosztott.
2021 nyarán a belga KVC Westerlo gárdájához távozott, először csak kölcsönben, amely egy évvel később átigazolássá véglegesült. Együttesét kilenc góllal segítette az élvonalba való feljutásban, sérülés miatt azonban a belga első osztályban nem kapott sok lehetőséget. Emiatt is fogadta el tavaly szeptemberben a Nagyszombat kölcsönvételi ajánlatát, ahol újabb 17 bajnoki rajt és 1+1-es mérleg került a neve mellé.
Ján Bernát az U15-től egészen az U21-ig mindegyik korosztályos válogatottban képviselte Szlovákiát.
„Oldottam a jövőmet, mert Belgiumban nem volt ideális a helyzetem. Megkeresett a DAC, amiért nagyon hálás, ugyanakkor boldog is vagyok, mert ez egy nagy ambíciókkal és szurkolói bázissal rendelkező klub. Azt várom, hogy közönségvonzó, a DAC számára tipikus futballt játszunk majd és hogy ezzel szórakoztatni fogjuk a szurkolóinkat. Bizonyos idő után ismét százszázalékosan egészséges vagyok, szeretném visszanyerni az eredeti formámat, hogy jó teljesítménnyel, gólokkal és gólpasszokkal segítsek a csapatnak elérni a legmagasabb célokat Európában és idehaza is. Nagyon várom már, hogy pályára léphessek a DAC csodálatos szurkolói előtt” – nyilatkozta röviddel a szerződése aláírását követően a támadó középpályás, aki a 7-es számú mez tulajdonosa lesz Dunaszerdahelyen.
„Ján komoly tapasztalattal rendelkezik a szlovák élvonalat illetően, hiszen több, mint 100 mérkőzésen lépett pályára és a nemzetközi színtéren is megmutathatta magát. Továbbá a Westerlo csapatában szerepelt, ahol komoly szerepet játszott a klub a belga legfelső osztályba való feljutásában. Egyéves kölcsönjátékban egyeztünk meg, amely átigazolási opciót is tartalmaz és bízunk benne, hogy a szurkolóink előtt is képes lesz megmutatni a tudását” – tette hozzá a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.
dac1904.sk / Nagy Krisztián
Ezt már olvasta?
![Élőben övetheti a DAC 1904 - ETO FC Győr edzőmérkőzést](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/10/2024-07-10-dac-10239_dac_k_youtube-live_1920x1080_web_bm_h_eto-gyor_0708.jpg?itok=t64dSk0N)
Élőben övetheti a DAC 1904 - ETO FC Győr edzőmérkőzést
A nyári felkészülés harmadik mérkőzésén a magyar...
![A DAC 1904 - ETO FC Győr felkészülési mérkőzés előtt](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/11/2024-07-12-dac-10242_lel_6208.jpg?itok=myH1AZJu)
A DAC 1904 - ETO FC Győr felkészülési mérkőzés előtt
A nyári felkészülés harmadik találkozóján a magyar...