Back to top

Ismét a legjobbak versenyeznek Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2018, március 2 - 13:47
Kadét fiúk és a női korosztályok országos birkózó bajnokságát rendezik szombaton a városi sportcsarnokban.

A rendezvény kapcsán Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózó klub elnöke portálunknak elmondta, több mint száz sportoló érkezik a hétvégén városunkba, hogy az áprilisiban Kijevben megrendezésre kerülő kadét világbajnokságra kiharcolja a válogatottba kerülést.  

Nagy csaták várhatóak tehát a lányoknál és fiúknál egyaránt az ukrajnai cél kapcsán, amiből a helyi sportolók sem maradnak ki, s a vezető bízik a sportolóik sikerében. Ebben a korosztályban a 15-17 éves birkózók küzdenek majd, sajnos az influenzajárvány miatt a hazaiak közül is többen hiányoznak, de az országos járvány más csapatokat is sújtja.

Hakszer a klub aktualitásai kapcsán megjegyezte, örömteli fejlemény, hogy már a 7-8 évesek között is egyre több az érdeklődő a birkózás iránt. Egyébként pedig a téli felkészülés eredményesen zajlott, de erről majd a következő versenyek tesznek tanúbizonyságot a szakvezető szerint. Hakszer Balázs és ifj. Gaál Attila is a válogatottal edzőtáborozott, közben a többiekkel a jövő heti junior országos bajnokságra készülnek, a lányok a közelmúltban remek eredményeket értek el, tehát most is zajlik az élet a birkózók körül, ahogy azt már megszokhattuk.

Aki pedig a hétvégén szeretné a legtehetségesebb hazai fiatal birkózókat látni, az mindenképp látogasson ki szombaton délelőtt 11 órától a városi sportcsarnokba.

Ezt már olvasta?

Címkék: birkózás
Cookies