Back to top

Ismét kikapott a DAC

Publikálva: 2019, február 23 - 16:58
Az első félidőben még ki tudott egyenlíteni a dunaszerdahelyi csapat, de a második félidő gyors hazai gólja eldöntötte a találkozót.
Ismét kikapott a DAC

Rangadó után rangadó, de vajon meglesz-e az idei első pontszerzés? Ez volt a legfőbb kérdés szurkolóink körében, akik a Slovantól elszenvedett vereség után is vastapssal köszönték meg a srácoknak a mérkőzésen tanúsított elszántságot és küzdeni akarást. A mai slágermeccsen három helyen is változás történt a múlt heti kezdőhöz képest. Vida Kristopher sárgalapos eltiltás, Vida Máté sérülés miatt nem léphetett pályára, Blackman pedig ezúttal a kispadra szorult. Peter Hyballa helyettük Davist, Konét és Čmelíket nevezte a kezdőbe. Óvatosan kezdődött a mérkőzés, és inkább biztonsági játék folyt a pályán, mint kemény támadófutball. Azt azonban az első öt perc után leszűrhettük, hogy ez a Spartak nem az a Spartak, amelyik tavaly megnyerte a bajnokságot. A 8. percben Tretyakovtól jegyezhettünk fel egy pontatlan próbálkozást, majd Kone vetette észre magát egy fű alatti lapos passzal, melyet Taiwonak címzett, ám a védők lefülelték elefántcsontparti játékosunk szándékát. A 15. percben a hazaiak csapatkapitánya végezhetett el kecsegtető szögből egy pontrúgást, ám a kivitelezés már elég gyatra volt Grendel részéről. Közben teltek a játékpercek, de szórakoztatónak csak erős jóindulattal lehetett volna jellemezni a látottakat: helyzetet nem láttunk se egyik, se másik oldalon. A 26. percben viszont Taiwo előtt volt ott a lehetőség, a labda viszont Davis átadását követően nem elé, hanem a háta mögé érkezett a szélről. Kár érte, mert a védők is megfeledkeztek róla. Akárcsak a mi védőink a mérkőzés 35. percében Yilmazról, aki esélyt sem adva Jedličkának megszerezte a vezetést – 1:0. Nem kellett azonban sokat várnunk az egyenlítésre, mert három perccel később Taiwo fejjel vette be a Spartak kapuját – 1:1. A találatot megelőzően Herc passzolt Konéhoz, aki kiválóan érezte, hogy azzal csinálja a legjobbat, ha középre bólintja a labdát. A gól után Čmelík és Tretyakov oldalt váltottak, de ez a taktikai változtatás az első félidőben már nem hozott újabb találatot.

A második félidő a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint íródott a számunkra. Elvesztettük a középpályán a labdát, a hazaiak lekontráztak minket, Markoski pedig nem tette meg azt a szívességet, hogy elrontsa a végét – 2:1. Pár pillanat múlva Depetris járt közel az újabb gólhoz. Kaput eltaláló lövése volt az első a mérkőzésen, amelyből nem született gól. Hyballa érezte, hogy bele kell nyúlnia a játékba, ezért kettős cserét hajtott végre: Čmelík helyett érkezett Blackman, Taiwot pedig Ayong váltotta. Épp előtte adódott lehetőség az egyenlítésre, de mellé tűzte a labdát. Utána a mozgékony Depetris vette észre, hogy Jedlička elég messze kint áll a kapujából, és egy távoli emeléssel célba is vette a hálót, de pár méterrel elszámította magát. A második félidő valamivel pörgősebbnek bizonyult, mint az első, a várt gólhelyzetek így is elmaradtak. A 62. percben már harmadik cserejátékosunk is megkapta a lehetőséget: Ronan jött be Koštrna helyére. A 68. percben aztán megszületett a harmadik hazai találat is. Ismét Yilmaz volt eredményes, aki Konéról fordult le nagyjából az ötös vonalán, mielőtt Jedlička mellett elgurította volna a labdát – 3:1. „Harcoljatok, harcoljatok!” – zúgta még ekkor is a vendégszektorban helyet foglaló 400 DAC-drukker. Azt ugyan nem tudjuk, hogy Hyballa milyen kártyajátékos, de az biztos, hogy a hátrelévő mintegy negyed órára 19-re lapot húzott, amikor a középső védő pozíciójából felküldte a támadósorba Šatkát. A mester taktikai húzása ezúttal nem hozta meg a várt eredményt. A végén még Depetris előtt adódott egy óriási lehetőség, amit szerencsénkre elkönnyelműsködött. A lelátón ekkor megjegyezték a hazaiak, hogy ha már az ősszel is náluk játszott volna az argentin támadó, akkor most nem az első hatba kerülésért, hanem az Európa Ligáért játszanának a piros-feketék. Nekünk azonban nem lehet más célunk, mint ott lenni az első háromban. Ehhez viszont a jövő héten meg kell kezdenünk a pontgyűjtést.

A jó hír, hogy Taiwo megszerezte első találatát sárga-kék szerelésben, a rossz viszont az, hogy így is kikaptunk. Nehezen pörgött fel a játék, az elején mindkét csapat csak kereste önmagát és a labdát, melyet a hazaiaknak sikerült először a hálóba juttatniuk. Gyorsan jött ugyan a válasz, de a második félidőben a Spartak kihasználta a hibáinkat, és büntetett. Hiába volt 65:35 a labdatartási arány a javunkra, a vége mégis kétgólos vereség lett. Az első hely, valljuk be, innen már megközelíthetetlennek tűnik, a Slovan ugyanis 14 pontos előnnyel vezeti a táblázatot, ráadásul a Zsolna is beért minket pontszámban, de még mindig mi vagyunk a másodikak. Ahhoz, hogy ez így is maradjon, jövő héten, szombaton le kell győznünk a Szenicét a MOL Arénában. A mérkőzés 15.30-kor kezdődik.

Edzői értékelés:

Peter Hyballa (DAC): „Gratulálok az ellenfélnek a megérdemelt győzelemhez. Az első félidőben sok hibát vétettünk, nem álltunk elég közel egymáshoz.  TAöbbet tartottuk a labdát, de erre készült is a Nagyszombat. Tudtuk, hogy a kontráik veszélyesek, és ezt be is bizonyították. A második játékrészben már több volt a harciasság a játékunkban, de nem volt jó futball, továbbra is sok hibával játszottunk. Jött a második gól, és éreztem, hogy cserélnem kell. Távol álltunk egymástól, túl nagy területet hagytunk a hazaiaknak, és megkönnyítettük a dolgukat. Taiwoval és Čmelíkkel sem lehetek teljesen elégedett, le is cseréltem őket. Taiwoval kapcsolatban már a 30. perctől rossz érzésem volt. Čmelík nagyon jól cselez, és a felkészülés alatt kitűnő formát mutatott, de ma nem volt az igazi. Együtt győzünk, együtt veszítünk. Ma senki sem volt top formában. Tisztelnünk kell az ellenfelet, és le kell vetkőznünk az arroganciánkat. A csapaton belül nincs semmi gond, a Nagyszombat ma nagyon jó meccset játszott. Bayo hiányát megérezzük, de nem könnyű őt egyik napról a másikra helyettesíteni. Viszont még csak két meccset játszottunk, meglátjuk, mi lesz majd a többi fordulóban.”

Michal Ščasný (Nagyszombat): „Egy ilyen mérkőzés után könnyebben értékel az ember. Nehezen lendültünk játékba, az első harminc percben akadozott a gépezet. Aztán jött a gól, majd az egyenlítő találat. A második félidőben viszont már három, négy helyzetünk is volt. A fiúknak köszönöm a hozzáállást és a ma nyújtott teljesítményt. A védelmünk jól szűrt, nem adtunk sok területet a DAC játékosainak. Nem kedvelem az ilyen közhelyeket, de csak azt tudom mondani, hogy mérkőzésről mérkőzésre megyünk tovább, és remélem, hogy a végén ott leszünk a felsőházban.”

SPARTAK NAGYSZOMBAT - FC DAC 1904 3:1 (1:1) 

Fortuna Liga, 20. forduló, City Aréna, Nagyszombat, 2019.02.23., 14:00

Játékvezetők: Smolák - Kováč, Ádám

Nézőszám: 4020

Góllövők: 35. 68. Yilmaz, 48. Markoski, ill. 38. Taiwo

Sárga lap: 23. Yilmaz, 34. Janečka, 54. Markoski, ill. 32. Šatka, 80. Tretyakov

DAC: Jedlička - Davis, Kone, Šatka, Koštrna (61. Ronan) - Huk, Kalmár, Herc - Tretyakov, Čmelík (53. Blackman), Taiwo (53. Ayong)

Nagyszombat: Rusov - Čonka, Košút, Abena, Turňa - Miesenböck (61. Lovat), Grendel, Janečka, Markoski - Yilmaz (77. Pekár), Depetris (90. Tavares)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 35% - 65%

Lövések: kapura: 7:2, mellé: 7:5

Szöglet: 3:3

Les: 3:2

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies